A Világjáró sorozatunkban a külföldön élő ismerőseinket, barátainkat kérdezzük meg, hogy a világ más részein milyen mérnöknek lenni. A székelyudvarhelyi BILT Group tagjait már régóta ismerjük, és folyamatosan követjük a munkásságukat, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a (mérnök)műhelytitkok blogposzt sorozat keretén belül kifaggassuk Őket. Godra Orsit, Szász-Tikosi Zalánt és Bedő Lászlót kérdeztük, hogy friss vállalkozókként miként élik meg az építőipari mindennapokat, milyen terveik és céljaik vannak és milyen hibákat nem követnének el még egyszer?
Bár a BILT Group egy viszonylag fiatal vállalkozás, a gondolat, hogy közösen fogtok dolgozni, már sok évvel ezelőtt megszületett. Honnan ismeritek egymást?
Godra Orsi: Mindhárman Székelyudvarhelyen születtünk, itt végeztük el a középiskolát- mondhatni gyerekkorunkig nyúlik vissza az ismeretség. Mi Zalánnal az egyetemi éveket Temesváron kezdtük, majd néhány év elteltével Budapesten folytattuk a tanulmányainkat, és frissen végzett építőmérnökként és építészként ott helyezkedtünk el a szakmánkban. Lacival szintén Budapesten hozott újra össze az élet, ő akkor a BME építész karán tanult, ahová én is áthallgattam. Kezdett szépen kirajzolódni a képlet: két építész és egy építőmérnök, sok ambíció és a közös vágy, hogy a külföldi szakmai tapasztalatot hazahozzuk Erdélybe. Benne volt a levegőben a közös vállalkozás gondolata, de ez akkor még nagyon távolinak tűnt számomra.
Szász-Tikosi Zalán: Igen, akkoriban a közös sörözések leggyakoribb témája a majdani vállalkozásunk volt. Nem sokkal a beszélgetések után kínálkozott erre egy nagyszerű lehetőség, egy erdélyi start-up pályázat formájában. Ekkor dolgoztunk először közösen, és a pályázat írás sokkal nagyobb munka volt, mint amekkorának az elején gondoltuk. A start-up vállalkozásunk üzleti tervét a pályázati kritériumok miatt jelentősen át kellett formálni. A benyújtott pályázatunk végül nem nyert támogatást, néhány helyezettel maradtunk le a nyertes pályázatok listájáról. Viszont egy évvel később, miután kiderült, hogy több nyertes vállalkozás sem tudta teljesíteni a kiírt kritériumokat és visszalépett, végül mi is a nyertes csoportba kerültünk.
Ekkorra én már Székelyudvarhelyre költöztem, és projektvezetőként egy helyi generálkivitelező cégnél kezdtem el dolgozni, de Orsi és Laci még Pesten éltek. Ez a földrajzi távolság a közös munkát eléggé megnehezítette. Egy kicsit bonyolultra sikerült az indulásunk.
A cégalapítás előtt mi tele voltunk félelemmel, kérdéssel, „mi lesz, ha felkopik az állunk” típusú kétellyel, amit az induló vállalkozóknak nem kell bemutatni. Ti ezen hogy léptetek túl?
Zalán: Szerintem ezek a kételyek elkerülhetetlenek, valószínűleg évek kellenek, ameddig az ember megszokja a vállalkozással járó bizonytalanságot. Számomra például a félelem kezelése úgy megy a legjobban, hogy összeírom a fontos kérdéseket, és minél előbb elkezdek megoldást találni rájuk, bármennyire is nehéznek (adott esetben félelmetesnek) tűnnek. Kezdő vállalkozóként pedig jó néhány ilyen kérdés van (műszaki, pénzügyi, jogi, adminisztratív, marketing stb.).
Orsi: Másrészt az ember sokkal bátrabb, könnyebben elfogadja a bizonytalanságot egy adott életkorban és/vagy élethelyzetben. Egyikünk sem egy biztos, hosszú évek alatt felépített egzisztenciát áldozott fel, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe. Egyikünknek sem nyomta a vállát például egy család megélhetésének felelőssége, “csupán” a saját keresetünket kellett kigazdálkodni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem volt vesztenivalónk. Ilyen szempontból érdemesebb fiatalon belevágni a saját vállalkozás alapításába.
Miért pont BILT Group lett a nevetek?
Zalán: A BILT cégnevet pedig a mesterséges intelligenciának köszönhetjük, egy erre szakosodott weboldal generálta az általunk megadott kulcsszavak alapján.
Orsi: A román-magyar kétnyelvűség miatt szerettünk volna egy “nemzetközi” hangzású és az építőiparhoz könnyen asszociálható nevet, ez is fontos input volt, amit megadtunk a névgenerátor rendszernek.
Az indulás egyik nehézsége, hogy a cégalapítás kapásból költségekkel jár, míg a bevétel csak ezt követően, késéssel tud realizálódni. Ti hogy oldottátok meg ezt a problémát?
Zalán: Nagy szerencsénk volt a megnyert pályázattal, hiszen ez finanszírozta a kezdeti költségeink 99%-át (egy éven keresztül). Ez az időszak elég volt arra, hogy a víz felett maradjunk, és lassan termelni kezdjen a vállalkozás.
Székelyudvarhelyen mennyire volt nehéz átverekedni magatokat a bürokrácia útvesztőjén, és általánosságban mennyi időtöket veszi el naponta vagy hetente, hogy minden szerződés, számla és bevallás a helyére kerüljön?
Orsi: Ez volt az a terület, ahol a budapesti szakmai tapasztalattal semmire sem mentünk. Büszke voltam magamra, hogy rövid idő alatt megtanultam odakint például az ÉTDR felület kezelését, a különböző engedélyeztetési és egyéb hatósági eljárások menetét. Majd keserű szájízzel tapasztaltam, hogy egy központosított informatikai rendszer hiányában itthon mindezt személyes ügyintézéssel kell megoldani, ami rengeteg időt vesz el a “valós” munkától.
Zalán: Valóban, Romániában nincsen olyan profi szinten kiépített informatikai rendszer (ügyfélkapu, e-napló, e-bejelentés stb.) mint Magyarországon. Vannak kezdeményezések (ghiseul.ro, hasonló az ügyfélkapuhoz), de ezek még nem elég szerteágazóak, és a stabilitásukon is bőven van fejleszteni való. Optimizmusra ad okot viszont, hogy egyre több európai uniós forrás áll az ország rendelkezésére digitalizáció terén, így várhatóan a következő években jelentős javulást figyelhetünk meg e téren.
A BILT csapatában édesanyám is benne van, ő back office managerként intézi a szerződéseket, számlákat, előkönyvelést, HR feladatokat, így ezeketől a feladatoktól nagyrészt mentesülünk.
Milyen hasonlóságok (vagy különbségek) vannak a budapesti mérnök-léthez képest?
Zalán: Egy kivitelezés lebonyolítása projektvezetőként azonos feladatokkal és felelősséggel jár mint Budapesten. Itthon talán annyiban más a feladat, hogy mivel kisebb projekteken dolgozunk, az építésvezetői, műszaki előkészítői és néha a művezetői feladatokat is el kell látni egy személyben. A budapesti nagyobb beruházásokon (Corvin Atrium, Corvin Science and Technology Park, néhány hónapig pedig a Puskás Aréna építése) szerzett építésvezetői, műszaki előkészítői, majd jr. projektvezetői tapasztalatot nagyon hasznosnak érzem, rengeteget tanultam, és úgy gondolom, ezek nélkül nem mertem volna ilyen könnyen belevágni egy saját vállalkozásba.
A szakmai kihívásokat félretéve viszont azt vettem észre, hogy Székelyföldön egy mérnök társadalmilag nagyobb elismerésnek örvend mint Budapesten. Valószínűleg egy nagyvárosban nincs akkora értéke egy mérnöki diplomának mint egy kisvárosban.
Bedő Laci: Én építész szemszögből inkább különbségeket látok. Székelyföldön a statikus tervezők munkájának nagyobb súlyt tulajdonítanak az emberek, az építészeti tervezést nagyon sokszor nem tudják hová tenni, és hitetlenkedve állnak egy építésszel szemben.
A földrajzilag elszigeteltebb régiókban (és különösen igaz ez Székelyföldre) az emberek hosszú évtizedeken keresztül hozzászoktak ahhoz, hogy nem számíthatnak külső segítségre, a problémáikra saját maguknak kell megoldást találniuk. Például: ha fedélre van szükségük a fejük fölé, akkor egymaguk, vagy a szomszéddal együttesen kalákában építenek házat. Ez egyrészt jó, mert generációkon keresztül öröklődött a gyors problémamegoldó készség, a “jég hátán is megélünk” attitűd. Másrészt nagyon rossz, mert nincs bizalom a szakma iránt, kétkedve fogadják az emberek egy tervező javaslatait, mert e téren is önállóságra vannak berendezkedve, ez pedig nem segíti a szakma fejlődését.
Orsi: Hasonlóképp, az építész oldalról tudok beszélni én is, és egyetértek Lacival, hogy létezik ez a jelenség. Ugyanakkor derűlátó vagyok ez ügyben. Egyre szélesebb megrendelői körben tapasztalom a minőségi építészetre való igényt. Hogy nem elég, ha nem dől össze a ház, és megfelelően működik a fűtésrendszer, hanem igenis kell az a téri, funkcionális, esztétikai és végső soron életminőségbeli többlet, amitől “egyben lesz” az adott épület, és amit csak egy építész képes megfelelően összehangolni.
Amikor megfogalmaztátok magatoknak, hogy pontosan mivel szeretnétek foglalkozni, és milyen vállalkozást szeretnétek felépíteni, akkor mennyire volt könnyű a célokat és sarokpontokat kitűzni?
Zalán: Az alapötlet az volt, hogy a tervezést és a kivitelezést egy vállalkozásban (brandben) valósítsuk meg. Erre láttunk már jól működő példákat, és számunkra egyértelműek voltak az előnyök. A vállalkozás ütőerének számító célkitűzés tehát egyszerűen megszületett, azonban amennyire egyszerűnek tűnt elsőre, annál nehezebb volt a potenciális megrendelői körnek ezt a szolgáltatást és annak előnyeit elmagyarázni. A design&build konstrukció itthon teljesen újnak számít, így sok fejtörést okozott számunkra, hogy hogyan kössük össze marketing szempontból a felvilágosítást a reklámmal.
Alapvetően a vállalkozás célkitűzései az ötlet kikristályosodásával együtt formálódtak, ezek mondhatni intuitívan jöttek.
Az álmok és a rideg valóság nem mindig fedi tökéletesen egymást. Mit tudtok azért tenni, hogy a korában kitűzött célt ne tévesszétek szem elől?
Zalán: Ezzel már a vállalkozás legkorábbi szakaszában szembesültünk. Ami ebben segített, hogy a legtöbb megbeszélésen elhangzott a végcél: Székelyföldön egy olyan építőipari vállalat felépítése, ahol mind a tervezés, mind a kivitelezés nyugat-európai színvonalon történik. Ebből nem engedünk, bármekkora a nyomás a konkurencia vagy a kliensek részéről.
Orsi: A csapat maga is nagy húzóerővel bír. Nem hagyjuk egymást belefásulni a hétköznapokba. Ha egyikünk borúlátóbb munkanapokat él, és egyre távolibbnak érzi a kitűzött célokat, akkor a többi csapat tag lendületéből próbál meríteni, és ez nagyon motiváló.
Mi a legidegesítőbb a munkátokban, vagy mit utáltok a legjobban?
Orsi: A munkánk felesleges bürokráciai hozadékait- de hát ki az aki ezt szereti?
Laci: Én nagyon komolyan veszem az építészetet, ha valaki megszerez egy mérnök diplomát és csupán a létfenntartásra használja azt, hivatástudat, minőségre törekvés és etikai elköteleződés nélkül, azt nagyon elítélem.
Zalán: Amikor a megrendelő ragaszkodik egy bizonyos megoldáshoz, mindenféle építőiparban szerzett műszaki tudás és tapasztalat nélkül.
Mennyi kávét isztok meg egy nap?
Zalán: Minimum kettőt, de becsúszik néha három is.
Orsi: Maximum hármat, de sajnos nem mindig érzem a hatását.
Mi az, amit a legjobban szerettek a közös munkában?
Laci: Hogy nincs megoldhatatlan probléma, a közös ötletelésnek mindig van gyümölcse.
Zalán: Azt, hogy számíthatunk egymásra, és hatékonyan szét tudjuk osztani a feladatokat.
Orsi: Szerintem óriási előnye a közös munkának, hogy az egyéni ötletekre azonnal érkezik feedback, építő jellegű kritika a csapat részéről. Szerencsére épp csak annyira vagyunk különbözőek, és szemléljük a dolgokat más-más nézőpontból, hogy az nagy konfliktusokat nem okoz, de segít kiszúrni a potenciális hibákat, amiket egyénileg elkövetnénk. Ez így tulajdonképpen egy állandó fejlődés egyéni és csapat szinten is.
Mire vagytok a legbüszkébbek?
Zalán: A működésünk első évében sikerült lebonyolítani egy nem egyszerű pályázatot, megtervezni két családi házat és felépíteni (szerkezetkész állapotra) egy 400 m2-es családi házat. Mindezt úgy, hogy Laci még Budapesten élt, a diplomamunkáját tervezte, Orsi és én teljes munkaidőben dolgoztunk/dolgozunk más cégeknél. Ez nem kis erőfeszítést igényelt.
Amikor mi megalapítottuk a saját vállalkozásunkat, nagyon sokat beszéltünk róla, hogy milyen körülmények között szeretnénk dolgozni. Mi az, amit a korábbi munkahelyeinkről követendő példaként átveszünk, illetve mi az, amit mindenképpen el akarunk kerülni. Ebből aztán elég hamar összeállt egy nagyon jó környezet, ami a mindennapi „favágást” megkönnyítette. Előre kialakított mapparendszer, szerződés és ajánlat minták, levelezés beállítás, szoftveres háttér, stb. Nektek mi volt az, ami a közös munkát megkönnyítette?
Laci: Első perctől igyekeztünk minél szervezettebben működni, és folyamatosan fejlesztünk. Ami mostanában jelentős előrelépés az a saját belső szerver kiépítése, azon egy szigorú mapparendszer használata.
Orsi: Én már-már kínosan ragaszkodom a rendszerekhez, legyen szó bejövő adatok tárolásáról, archicad fájl sablonról vagy a heti bevásárló listáról. :) Az előző munkahelyemen sokat tanultam e téren, az akkori munkatársaimmal több kezdeményezésünk is volt, aminek eredményeképpen sablon dokumentumok, előre összerakott alapfájlok jöttek létre. Ezeket a mai napig használjuk a BILT-nél is, nagyon felgyorsítja a munkát.
Zalán: A kivitelezésben az árajánlatokra, költségvetésre, cash-flowra, anyagkimutatásokra kidolgoztam táblázatokat és rendszereket, amikkel hatékonyan össze tudjuk hangolni az építési feladatokat. A budapesti munkahelyeimen is voltak ezekre törekvések, de mindenhol azt láttam, hogy ezen még rengeteget kell optimalizálni. A mieink sem tökéletesek, viszont folyamatosan fejlesztjük.
Mi az, amit így utólag belegondolva elszúrtatok?
Laci: Valamit biztos, de nem tudnék semmit mondani, ami zavarna most.
Ha egy dolog lenne, amit meg tudnátok változtatni a hazai építőipari viszonyokból, akkor mi lenne az?
Orsi: A legolcsóbb helyett a legkedvezőbb ár-minőség arányra való törekvés. Legyen szó tervezési díjról, kivitelezői munkadíjról, vagy építőanyagokról.
Zalán: Azt, hogy a lakossági szférában a megrendelők fogadják el a szakemberektől (építész, építőmérnök, stb.) származó javaslatokat és ne próbáljanak meg egyedi, ad-hoc megoldásokat kitalálni.
Mit tanácsolnátok annak, aki hasonlóra adná a fejét?
Laci: Szerezzen külföldön még több tapasztalatot mint mi, és ne a szakmai környezethez próbáljon alakulni, hanem ő formálja a környezetét.
Ha választhatnátok, akkor melyik korszakban lennétek mérnökök, és miért?
Laci: Nem lennék máskor, itt és most pont elég kihívás van, amin lehet dolgozni….
Tudom, hogy nincs időgépetek és varázsgömbötök sem, de mit gondoltok, milyen lesz a BILT Group 5-10-20 év múlva?
Laci: Remélem már 10 év múlva a BILT lesz a legjobb példa székelyföldön arra, hogy itt is lehet magas színvonalon dolgozni/gondolkodni úgy tervezésben, mint a kivitelezésben.
Orsi: Azt szeretném, hogy a jövőben a BILT neve egyet jelentsen a minőséggel és a bizalommal a sokszor “sáros” építőiparban.
Van még valami, amit nagyon a szívemen viselek. A szűk családi környezetemben látom ezt a példát, és mélyen belém ivódott, hogy vállalkozóként nem kényelmesedhetsz bele a profithajhász szerepbe, mert felelősséggel tartozol a közösségért is, ahová tartozol. Ez különösen igaz egy kisvárosi közösség esetében. Nagyon szeretném, ha 5-10-20 múlva visszatekintve nem csak minőségben és méretben impozáns épületek terveit és megvalósítását tudhatnánk magunk mögött. Hanem olyan mikro projekteket, építő kaláka kezdeményezéseket, és szakmai rendezvényeket is, amelyek által legalább egy hajszálnyival vonzóbb lesz az élet Székelyudvarhelyen.
Ha a kérdést megfordítjuk, akkor úgy alakultak a dolgaitok, ahogy ezelőtt 1-2-3-5 évvel gondoltátok?
Laci: Teljes mértékben, sőt, még jobban is, mint gondoltam!
Orsi: Laci szívemből szólt! :)
Köszönjük az interjút, és drukkolunk Nektek, hogy mihamarabb elérjétek a kitűzött céljaitokat!