A hogyan paprikázz fel egy statikust témakör gyakorlatilag kimeríthetetlen, és mivel közelegnek az ünnepek, ezzel az írással kedveskedünk azoknak, akik a gondosan felépített érvrendszerünket egyetlen rövid mondattal szeretnék romba dönteni. Mikor és hol (nem) érdemes elsütni ezt a mondatot, miért áll ettől a statikus hátán a szőr, és a világháló miért mégis a barátunk? Gondolatok a műszaki érveléstechnika trollkodásáról.
A statikus lét a sok malom között való őrlődésről szól. Egyrészt meg kell felelni az építész elvárásainak, aki pillér nélküli házban és levegőben álló konzolokban gondolkozik. Másrészt meg kell felelni a beruházónak, aki szépet, különlegeset szeretne nagyon gyorsan, de ne kerüljön sokba. Harmadrészt a kivitelezőnek, akinek majdnem mindegy, hogy mi született meg a tervezőasztalon (ez nem egy idejétmúlt kifejezés?), hogy az gazdaságos vagy sem, csak meg lehessen építeni. És nem mellesleg statikai szempontból is össze kell állnia a történetnek, hogy állékony és tartós legyen a szerkezet. Ezeknek a szempontoknak az összehangolásához pedig sok párbeszédre, megértésre, kompromisszumra és türelemre van szükség, minden fél részéről.
A legtöbb esetben, amikor a beruházó és a tervezők nem akarnak kilógni a dobozból, akkor a jól bejáratott sablonok kerülnek elő, amiket a piac már csukott szemmel be tud árazni, a kivitelezők nagy rutinnal meg tudnak építeni. Ebből mondjuk nagy építészeti csodát nem lehet kihozni, de a valamit valamiért elvet azért sokan megértik, és tudnak is vele azonosulni. Gondoljunk csak egy csarnoképületre, ami a megvalósult racionalitás maga, ahol a funkcionalitás és a gazdaságos megvalósíthatóság majd minden más szempontot felülír. Ez mondjuk az egyik szélsőség.
Aztán van olyan is, amikor a beruházó valami különlegeset szeretne, amihez talál megfelelően kreatív építészt és szakági tervezőket, hajlandó érte mélyen a zsebébe nyúlni, és elfogadja azt is, hogy mind a tervezése, mind a kivitelezése ki fog lógni a dobozból, és több időbe is fog telni. Ha van olyan tapasztalt kivitelező, aki az elkészült tervek alapján azt becsületesen meg is építi, akkor az egy sikersztori, hiszen minden szándék egy irányba mutat, és ha van is döccenő a folyamatban akár a tervezés, akár az előkészítés vagy kivitelezés fázisában, akkor a magasztos cél érdekében ezeken át lehet lendülni.
El is érkeztünk a harmadik kategóriához, amikor ezt a két módszert valamilyen módon összekeverjük. Nem árulok zsákbamacskát, nem szokott jó vége lenni, és bármely részeket is szeretnénk összevegyíteni, biztosan sírás lesz a vége. Aki már szerzett egy pár év(tized) gyakorlatot az építőiparban, talán minden kombinációval találkozott már:
- Legyen gyors (és ezáltal nyilván olcsó) a tervezés, de találjatok ki olyat, amit előtte még soha senki.
- Vagy legyen különleges megjelenésű az épület, elegáns, szoborszerűen egyedi, de minimális költségvetésű.
- Vagy hagyjuk el a pilléreket és legyenek 5 méteres konzolok, de könnyen és egyszerűen meg lehessen építeni egy átlagos kivitelezői infrastruktúra és felkészültség mellett is.
- A kőburkolat legyen egyedi gyártású, elemenként különböző geometriával készülő térbeli műremek, tegnapelőttre, mert különben a finanszírozást nem lehet megoldani, és hamvába hal az egész projekt. Jó, tudom, hogy már 4 éve folyamatosan megy a háttérben a megrendelői ötletelés, de most lett éles a dolog.
Bármelyik kategóriáról is legyen szó egy tervezés során, alapvetően igyekszünk megérteni az összes fél szempontját, és tartószerkezeti szempontból kiszolgálni az igényeket. A mérnöki szakma egyik szépsége pont az, hogy nincs két egyforma feladat. Vannak sablonosabb megoldások, amiket „csak elő kell húzni a fiókból”, mert már készült hasonló, megépítették, még mindig áll, mindenki boldog, bár úgyis túl van méretezve. Csak egészen halkan jegyezném meg, hogy azért, mert egy megoldás viszonylag „sablonos”, nem húzható elő a fiókból. Ha még maga a szerkezet meg is egyezik, a geodézia, az altalaj, a közművek biztos nem lesznek ugyanazok.
Meg vannak olyan feladatok, amelynek a kitalálásához minden feltétel adott, de annyira eltér a szokványostól, hogy az átlagostól jóval több időre és energiára van szükség ahhoz, hogy jó megoldás szülessen. Az egyik kedvenc példám ez a díjnyertes spirállépcső, ami a maga nemében egy gyönyörű szép alkotás, de a próbaterhelést és a minta felépítését nem merték kispórolni.
Ebben a folyamatban az építész tervező kreativitása nagyon fontos. Ha olyan kontextusban kerül elő a neten láttam egy képet típusú mondat, amiből kiderül, hogy milyen irányokban gondolkozik, akkor az a statikusnak is segítség, hogy pontosan fel tudja mérni, milyen mozgástere van. A mood board hasznos eszköz a kezdeti lépéseknél, hogy pontosan fel tudjuk mérni, ki miben gondolkozik, és ahhoz, hogy ebből sikeres projekt legyen, milyen idő- és költségkeretben kell gondolkozni. Egy kép mellett sokkal könnyebb a motivációt megérteni, és a több szem többet lát alapon könnyebben születhet mindenkinek jó kompromisszum.
Ebből a szempontból nem lehet elég nyitott szemekkel járni, rengeteg olyan internetes portál van, amelyikről érdemes tájékozódni, az építészeti trendeket figyelni, és a már megépült, sikeres beruházásokat megvizsgálni, inspirálódni belőlük. Ezen az oldalon például a különleges tartószerkezetek közül lehet mazsolázni, kategóriánkénti bontásban mindenki megtalálja a maga perverziójának megfelelőt. Építész vonalon az ArchDaily-től kezdve az Architizer-en keresztül az Archello-ig számtalan oldal van, amit érdemes figyelemmel kísérni. (Az ArchDaily-nek egyébként van Chrome-os kiegészítője, és a böngésző megnyitásakor mindig egy új projekt képét és leírását teszi ki háttérként, nagy jóság.)
De a neten sokféle képet lehet látni, és most nem az imént felsorolt példákról és kontextusról beszélek. Amikor egy tervezési folyamat során érvként kerül elő ez a mondat, akkor baj van. (Ennek a műtárgyas megfelelője a ’78-ban németben 1,5cm-es betontakarással építettünk, és még mindig jó, akkor mit bohóckodtok ezekkel a nagy betonfedésekkel?) Ha ez egy építész szájából hangzik el, akkor még nagyobb baj van. Miért?
Mert a neten látott kép a végeredményt mutatja egy kiválasztott nézőpontból, de azt nem, hogy milyen folyamaton ment keresztül a szerkezet, mennyi idő volt kitalálni és végig egyeztetni, milyen műszaki paraméterekkel készült, vagy mennyi idő- és költségráfordítással tudták kivitelezni.
A másik nagyon komoly probléma a szelektív látással van, amikor a neten kitúrt képen látható épületnek csak egy kis részét nézik. Szeretnének olyan spirállépcsőt, csak megtámasztás nélkül. Vagy meg lehet támasztani, de a parapet az üvegből legyen, és ne vasbetonból. Vagy ilyen konzolos előtetőt, csak felfüggesztés nélkül. Vagy olyan faltartót, csak letámasztani és befogni nem lehet sehova. A szelektív látás tehát már egy konkrét műszaki megoldásra, illetve annak negligálására vonatkozik, nem pedig a kép hangulatára, vagy látványra, amivel egyébként semmi probléma nincs. Amikor érvként kerül elő a „de a neten láttam egy képet” mantra, akkor kell ezeket pontról pontra megfejteni, hogy ami ott működött, az ebben az esetben miért nem tud.
Ugyanakkor ezt a visszájára is lehet fordítani, és megmutatni, hogy ahhoz, hogy ez működjön, szintenként vissza kell kötni. Vagy alá kell támasztani, netalán felfüggeszteni. Egy ilyen képet tehát gondolatindítónak be lehet dobni, de akkor a teljes képet kell vizsgálni.
Ha nem felbosszantani akarsz egy statikust, hanem konstruktívan együttműködni vele, akkor ehelyett inkább kérdezd azt, hogy ez miért tud ilyen vagy olyan lenni? Mivel jár az, ha mi is ezt szeretnénk? Nehéz lehet megépíteni? Van ebben gyakorlott kivitelező? Mi történik, ha nem pont úgy sikerül? Lehet-e javítani, korrigálni? Tök jól néz ki, de az üzemeltetése és fenntartása mivel jár? Marha jól mutat a katalógusban, de mennyire élhető ez a közeg?
Az újdonság tehát a barátunk, ahogy az elemző, kompromisszum kész, megoldás orientált szemlélet is. Ha ilyen szemüvegek keresztül túrod az információs szupersztráda zugait, remek dolgokra lelhetsz. Ha azzal is tisztában vagy, hogy mindennek ára van, akár tervezési időben, akár szelvény vagy keresztmetszet méretben, vagy organizációban, akkor már jó úton jársz. Szóval barangolásra fel, és nézz a neten képeket, de ne úgy!