Az egyetemen még minden annyira egyszerűnek tűnik: kapsz egy előre kidekázott feladatot, ami tökéletesen igazodik az órán elhangzott tananyaghoz. Nekidurálod magad, egyszer-kétszer finom-hangolsz rajta, aztán leadod, kapsz rá egy érdemjegyet, és kész. De aztán élesben minden kicsit komplikáltabb, kezdve a tervezés előkészítésétől a változások követésén át a kivitelezés során felmerülő problémák kezeléséig. Féljen-e egy pályakezdő mérnök az összetett feladatoktól, mit lehet tanulni egy hosszú kifutású munkából és miért fontos a helyes fájl elnevezés?
Állatorvosi ló
Nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért már rögtön friss diplomásként olyan feladatokba csöppentem, amik voltak annyira összetettek, hogy a statikus tervezői munka egészen széles palettáját lefedték. Nem vagyunk egyformák, és habitus függő is, de szerintem sokkal izgalmasabb és motiválóbb az olyan munka, ahol nem csak a modellezésbe, számolásba vagy rajzolásba vonnak be, hanem az elejétől a végéig tevőlegesen is bekapcsolódsz az összes munkafolyamatba. Minél összetettebb és bonyolultabb, annál többet tanulhatsz belőle. Ezek – a szó legjobb értelmében vett – állatorvosi lovak betekintést engednek a régi szerkezetek átalakításába, megerősítésébe, az új acél- és vasbeton tartószerkezetek tervezésébe, a kivitelezés közbeni egyeztetésekbe és ötletelésekbe. Pályakezdő mérnökkel nem történhet jobb dolog, mint hogy sok ilyen állatorvosi lovat megül, helyesebben mondva keresi a lehetőséget, hogy átvágtasson rajta.
Számomra az egyik ilyen izgalmas tervezési feladat a Central European University belvárosi kampuszának az átalakítása volt, amelyen Kenese István irányításával statikus tervezőként dolgoztam. Az építészeti tervezés a RIBA díjas ír tervezőpáros, Sheila O’Donnell és John Tuomey irodája, valamint a Noll Tamás vezette magyar M-Teampannon közös szerelemgyereke volt, a tartószerkezeti generáltervezői, valamint tervezői művezetéssel kapcsolatos feladatokat a KENESE Mérnöki Iroda Kft. látta el. Generál tervezőként a szakági munkák összehangolásának oroszlánrészét Hidasnémeti Máté végezte, így számomra külön öröm, hogy ezt az írást az ő gondolatai is színesítik. Nem csak izgalmas, de meglehetősen hosszú is volt ez a projekt, ha a kezdeti lépések és a kivitelezés befejezése között eltelt 4-5 évet annak tekintjük. Nekem mindenesetre az volt, főleg, hogy eközben kétgyerekes apukává upgrade-eltem magam, és az épület mellett mindkét fiam megszületett.
Lehetsz építész, statikus, kivitelező, vagy laikus műkedvelő, egy épületre „külsősként” ránézve csak a végeredményt fogod látni, a mögötte lévő, évekig tartó folyamatot nem. De ha bármilyen minőségben dolgoztál rajta, másképp nézel rá; ha egy könyv borítója az elkészült épület, akkor az a több száz oldal történet maga a tervezési folyamat.
De nézzük, mit lehet egy ilyen összetett projektből tanulni?
#1 Ismerd (és szeresd) meg a helyszínt
Az iskolapadban bármilyen tárgynak is szaladtunk neki (ülve, de érted…), a környezet, a meglévő állapot és a szomszédos épületek vajmi kevés szerepet kaptak, és a talajfizikai paraméterek ismertetésében nagyjából ki is merültek. Egy tervezési feladat viszont ritkán ennyire steril és zöldmezős, sokkal valószínűbb, hogy egy meglévő, sűrű környezetbe kell belegyuszkodni a nagy művet. A kezdeti lépéseknél nagy segítség a helyszíni bejárás, videózás, fotózás. Utóbbiakkal nem érdemes spórolni, mert egy jelentéktelennek tűnő részlet is fontos lehet egy-egy tervezési fázisban, és sokkal egyszerűbb 35 képet pluszban átpörgetni, vagy egy-két videót újra megnézni, mint újra kimenni a helyszínre.
A környezet megismerése mellett nekem fontos a ráhangolódás, és az is, hogy lehetőség szerint megbarátkozzak a feladattal. Amit jobban ismerek, azt jobban kedvelem, és ez nem hátrány, amikor hónapokat, vagy éveket ölsz bele egy-egy nagy munkába. Annak, hogy kiről kapta a nevét a szomszéd sarkon lévő szobor, annak a közeli kis térnek mi a története, és a szembe lévő ház emléktábláján ki szerepel, semmi köze nincs ahhoz, hogy az adott műszaki problémát hogyan oldod meg. De a rákészülésben sokat segít.
#2 Sokféle nézőpont, sokféle igazság
Elsőre nem is gondolnád, mennyi szakember munkája és erőfeszítése van egy épület (híd, műtárgy) megtervezésében és felépítésében. Nullkilométeres mérnökként szinte láthatatlan, hogy az előkészítésbe milyen sok idő és energia tud belecsúszni. Adott a tervezési program, abból lesz egy vázlatterv, kis számítással engterv, utána a kiviteliben pár rajz, és tádáámm, kész is vagyunk. A tervek mennek a nyomdába, onnan az építés helyszínére, és már épül is.
De nem. Amikor belelátsz egy olyan, nagyobb lélegzetvételű projektbe, mint például ez a CEU beruházás is, és a leendő épület helyén álló régi épület pincéjében túrod a mázsányi régi tervet, hogy kimazsolázd belőle a használható példányokat, akkor rájössz, hogy nem oda Buda. Eleve nem egyszerű mutatvány a belvárosban építkezni, pláne nem egy olyan egyetemi campust, amelynek nyolc egymással határos épülete van eltolt szintmagasságokkal, és akkor a külföldi generál tervező csapatot, a RIBA tervezési fázisokat, vagy a kivitelezéskor felmerülő számtalan problémát és kérdést még nem is említettem. De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szép sorban.
A CEU vezetése a tervezési program kialakításakor nem csak az építész csapatot kérdezte meg, hanem a saját oktatóit és diákjait is, akik végeredményben használni fogják az új helyet. Ennek a kutatásnak a végeredménye egy olyan tanulmány lett, amiből kiderült, hogy egyszerre hányan és hogyan szeretnének tanulni; egyedül, kisebb- vagy nagyobb csoportokban, milyen technikai háttérrel, kivetítővel, hangosítással.
Az ír ODT csapat szemlélete is merőben más volt, mint amit a hazai építész kollégáktól már megszoktunk. A vezető tervezők által meghatározott építészeti alaphangot követően sok ember foglalkozott egy-egy épülettel, és majd mindenki különböző távolságokból látott rá. Az építészeti vízió kialakulása után volt, aki az alaprajzokkal, más a metszetekkel, belsőépítészettel, megint más a homlokzati részletekkel foglalkozott, miközben a hazai gyakorlatban bevett vázlat-, engedélyezési-, tender- és kivitelezési terv fázisok helyett a RIBA A-L fázisokon keresztül vezetett az út a boldog beteljesülésig.
Az volt a benyomásom, hogy az ír építészek egészen más szempontokat és dolgokat tartanak fontosnak, mint a magyar kollégáik, akik sokkal gyakorlatiasabban látnak egy-egy építészeti kérdést. Az írek designban és anyagválasztásban sokkal merészebb vizekre eveztek, még statikus szemmel is nagyon szép és érdekes tereket tudtak és mertek kialakítani.
Hidasnémeti Máté: "Nem mondanám, hogy nem voltak gyakorlatiasak, azt inkább, hogy másként, mint mi. Nem a legegyszerűbb megépíthetőséget tartották a legfontosabbnak, hanem a formálást, és ha kellett, akkor bátran hoztak érte szerkezeti áldozatokat - de ezekben az esetekben építészként volt elképzelésük, hogy azt hogyan lehet megvalósítani, például Geoff egyeztetése a homlokzat centizésekor."
A magyar, honosító építészcsapat dolga az volt, hogy megvizsgálja, a felvetett ötlet épszerkileg működik-e, és a hazai kivitelezési gyakorlatban mennyire életképes. Ebből a sokszereplős párbeszédből egyébként rendkívül sokat lehetett tanulni; a tervezési folyamat végére megtanultam csípőből kérdésre kérdéssel (kérdésekkel) válaszolni.
Hidasnémeti Máté: "A nehézségekhez még: számomra a legnagyobb kihívást a 'kulturális különbségek' leküzdése okozta. Az, hogy mit kezdesz azzal a helyzettel, amikor középen állva azt tapasztalod, hogy a vezető tervező és a szakági tervező egyaránt azt a kérdést teszi fel neked, hogy nem értem, hogy mit nem ért? És saját szempontjait nézve mindkét félnek igaza van. Úgy érzem, hogy ezeknek a párhuzamos valóságoknak az áthidalása jelentette a legnagyobb feladatot."
A tervezői csapat aztán persze számtalan szakággal egészült ki, a gépész és elektromos tervezőktől a kertészeken át a tűzvédelmis, köves és homlokzati üvegfalas tervezőkig sok-sok mérnök dolgozott a házon. Egy ilyen helyzetben minél inkább megpróbálod megérteni, hogy mi a célja egy-egy kérdésnek, annál könnyebben össze lehet fésülni az igényeket, és kitalálni a (majdnem) mindenkinek (majdnem) jó megoldást.
Ez a fajta csapatmunka pont az, amire nem tanítanak meg az egyetemen. Nemhogy különböző szakágak együttműködéséről nem tanulsz semmit, hanem kiscsoportos tervezési tantárgyam is csak egy volt. Felemás sikerrel, mert ha a csapattagok nem egyformán akarnak ezen túlesni, akkor az fáj. Pláne, ha egy évente induló tantárgyról van szó, amit diplomatervezés mellé vettél fel.
Eddig még csak a tervezés fázisáról írtam, de mindazt, amit lerajzoltunk, meg is kell tudni építeni, és a kivitelezés közben felemerülő kérdések és azok kezelése külön blogposztot érdemelne, de erről kicsit később még lesz szó.
#3 Tarts rendet a digitális világodban
Minél hosszabb a munka, és minél hamarabb kerülsz bele a folyamatba, annál több rálátásod és információd lesz a tervezett építményről. Leginkább digitális információ: képek, skiccek, leírások, jegyzetek, fotók, és levelek. Nagyon sok levél. Ezeket kell tudni egy olyan mapparendszerbe beleszórni, hogy azt ne csak napokkal és hetekkel később, hanem hónapokkal, sőt évekkel később is „csukott szemmel”, vaktában megtaláld. Ha van egy jól strukturált rendszered, akkor nem lesz gond, hogy a 3 évvel ezelőtti helyszíni bejárás képeit, vagy a 2 évvel korábbi gépész adatszolgáltatást, vagy a tavalyi kiadott fedvénytervet megtaláld. Ha nem vagy olyan kis naiv, mint én voltam, akkor minden fájlt dátumozol, amiből az évszámot sem hagyod ki.
Hidasnémeti Máté: "A saját szerepemből adódóan ennek volt a legnagyobb jelentősége - minden levelezésben menjen, a telefont ne információcserére, csak a lélek ápolására használjuk, és ami információ telefonon elhangzott, az is le legyen utána írva. Nincs jó javaslatom, hogy hogyan lehet a leveleket megfelelő módon rendezni. A bejövők mappába rendezését egyszerű megoldani, de egy olyan adatbázis lenne az ideális, ahol a levelekhez kulcsszavakat és cimkéket is tudsz adni.
Ennek gondozása (a kimenő leveleké is!) még ha lenne is rá technikai lehetőség azonban már az én képességeimet biztosan meghaladná - marad az emlékezet, ami több szempontból sem jó (felejtés, nem vagy helyettesíthető). De ugyanez a cimkézés igaz lehet a fájlokra is (beérkezett és elküldött levél-mellékletek az aktuális terveken túl) azoknál talán ezt a cimkézést könnyebb lenne elvégezni, hogy ne kelljen egy fájlt több helyre is bemásolni (pl. dátum szerinti mappába + téma szerinti mappába). Nem tudom, van-e ilyen könnyen és felhasználóbarát módon kezelhető adatbázis-kezelő, ha lenne, azt biztos, hogy érdemes lenne kipróbálni. De a lényeg mindebben a rendszer."
A rendnek akkor van különös jelentősége, ha már nagyon sok tervlap, kiadás és fedvény készül. A RIBA fázisok miatt eleve megduplázódott az anyag, de az épület méretéből és bonyolultságából fakadóan rengeteg tervlap is készült. Egy jó változáskövetés nélkül az ember nagyon hamar bele tud fulladni a rengeteg rajzba és adatba, ezért különösen fontos, hogy ezekre már jó előre felkészülj.
A rend persze nem csak itt fontos, hanem magán a terven is. Szépnek kell lennie, pont azért, hogy az esetleges hibákat minél könnyebben ki tudják szúrni. Nem Te, mert egy pár hónap múlva elkap a szerzői vakság, és azt fogod hinni, hogy ami a fejedben van egy egyeztetés után (még egy pár napig vagy hétig), az a terven is szerepel. De nem, hidd el, hogy ha túl sokáig nézed a saját rajzodat, triviális hibákat sem fogsz tudni kiszűrni idővel. Ezért jó a tervellenőrzés műfaja, akár irodán belül is; ha van olyan kollégád, aki friss szemmel tud ránézni, sokkal könnyebben kiszúrja majd a hibát, vagy azt, hogy ha valami hiányzik a rajzról. De ne félj ettől, a „nagy piros zsírkréta” a barátod, bártan vesd oda kritikus szemek elé, a végeredmény egy tisztább, jobb és érthetőbb terv lesz!
#4 A kivitelezési terv csak egy fázis a sok közül
A kivitelezési tervek első változata fontos, hiszen kiindulópontot szolgáltat egy meghatározott költségvetéssel, ahonnan aztán el lehet rugaszkodni. Szóval kell egy pontos terv, amitől aztán eltérünk, mert az utcai homlokzaton a közműveket nem lehet kiváltani, a darut le kell alapozni, el kell tudni úgy helyezni, hogy ha megépült a ház, el is lehessen bontani, vagy a burkolatok rögzítése miatt a gerendát hátrébb kell húzni. Tehát nem az a kérdés, hogy változik-e majd az első körben leadott kivitelezési terv, hanem az, hogy a változáskövetést hogy tudod úgy kezelni, hogy az egy átlátható rendszert alkosson.
A kivitelező technológiai igényeihez persze lehetne igazodni a tervezés korábbi fázisaiban is, és ezzel egy jó pár felesleges kört ki lehet iktatni, erre lenne hivatott a design&build módszer. Cserébe akkor reptében kell olyan dolgokat megtervezni és leméretezni, amire egyébként jóval több időd van. Valamit valamiért.
Hidasnémeti Máté: "Azért a D&B esetében a cél nem a legjobb megoldás megtalálása, hanem a legköltséghatékonyabbé, ami még éppen hogy megfelel. Építészként kiszolgáltatottabb helyzet, kevésbé teremt lehetőséget maradandó érték létrehozására."
#5 Épület születik
Számomra különösen inspiráló az, amikor valaki mer és tud is ötletelni. Az pedig még inkább, ha nem ragaszkodik görcsösen a saját elképzeléseihez, hanem szükség esetén azonnal nézőpontot tud váltani, és keresi az új megoldásokat. A tervezés kezdetétől a kivitelezés végéig sikerült megtalálni azt a vékony határt, amikor az építészeti elképzelés még működik, ugyanakkor hajlandó annyi kompromisszumra, amit a szakági tervezők, ha remegő szájjal és könnybe lábadt szemmel ugyan, de el tudnak viselni. Az ODT – egyébként nagyon helyesen – sosem tudta elfogadni az választ és ellenérvet egy adott felvetésre, hogy „mert ezt így szoktuk, vagy nem szoktuk”. A magyar építésziroda részéről Hidasnémeti Máté vállalta magára azt a feladatot, hogy az ODT építészeti formanyelvét összefésülje a szakági tervekkel, és a kivitelezés közben lépésről-lépésre kezelhető mederben tartsa a folyamatokat a műszaki előkészítő és kivitelező csapat tagjaival együttműködve.
A végeredményben nem látszik a számtalan szerkezeti változat, és azok tartószerkezeti visszahatása. Az ok-okozat, az egymásra épülő szintek és funkciók, valamint az, hogy ezt mennyire nehéz is összefésülni tartószerkezeti szempontból.
Hidasnémeti Máté: "Pályakezdőként elképesztően zavart, ha valamit, amit már elkészítettem, módosítani kellett. Idővel megtanultam úgy nézni a dolgokat, hogy nem az a kérdés, hogy jó-e a módosítás (innen nézve a válasz: nem) hanem az, hogy jobb eredményt kapunk-e? Persze egy építészetileg jobb eredmény nem feltétlenül lesz evidens a szakági kollégáknak, de a saját munkarészeteken belül is felmerülhet ugyanez. Érdemes-e elvetni egy már kidolgozott megoldást, ha időközben kiderül, hogy létezik jobb megoldás? Szerintem igen, ha az épület jobb lesz általa. Ezt a Kollégákkal, a Megrendelővel, de még a Kivitelezővel szemben is tudni kell felvállalni. Úgy tapasztaltam, hogy habár sok esetben nem közös az érdekünk (na jó, ez talán a kollégákra nem igaz) ha az ember hisz valamiben, ezt el is tudja mondani, meg is tudja indokolni, akkor azt respektálják."
Az, hogy a nagy fesztávolságú födém feszített síklemez, vagy íves lágyvasas (a poroszsüveg formájára hajazó) alulbordás, esetleg felülbordás szerkezet legyen, az a végeredmény szempontjából már láthatatlan. Ugyanakkor ezeket mind le kell modellezni, ki kell számolni, be kell költségelni. Mi dönti el, hogy melyik lesz a befutó? El kell dönteni, hogy melyik tud olyan látszó felület lenni, ami tudja a szerkezettemperáláshoz szükséges szerelvényeket fogadni úgy, hogy közben az álpadló, a sprinkler és a gépészet se vesszen össze. Ugye-ugye, hogy mennyi szempont? És ez az épületnek csak egy pici része. Aztán az ultrahangos vázlattervi fotóktól szép lassan eljutunk az első kiadású kivitelezési terv szintű babakorba, majd a szerkezetkész kamaszkoron át a pipere-takarított és frissen belakott fiatal felnőttkorba.
Szerintem egy szép épületnek szép tartószerkezete is van. A szépség alatt pedig azt az egységes struktúrát, a viszonylagos egyszerűséget, és az egyértelmű szerkezeti hierarchiát értem, amiből kiderül, hogy mi minek a micsodájára támaszkodik. Az ír építész csapat elsősorban a végeredményt nézte, hogy az adott elképzelés megvalósítható-e, vagy sem. A végeredményt nézve ez sikerült, de közben számtalan módosításon kellett átgyűrni a tartószerkezetet ahhoz, hogy ezt a végső igényt ki lehessen elégíteni, és elképesztően bonyolult és összetett lett az elsődleges tartószerkezeti váz. De ha az érem másik oldalát nézem, akkor ez volt a feladat, és a végeredmény is szép lett.
Fotó: Bujnovszky Tamás
#6 Gondolatok a vitakultúráról
Pályakezdőként nagyon érdekelt, hogy a mérnöktársadalomban miért bevett gyakorlat az, hogy tegeződünk egymással, fiatal az idősebbel, az urak a hölgyekkel, ennek minden variációjában. Talán azért, mert így sokkal egyszerűbb vitázni, érvelni, vérmérséklettől függően veszekedni.
Az érvelés, vitázás és kérdezés pedig tanulható, fejleszthető készség. Fiatal mérnökként ez is valami olyasmi, amire nem készít fel semmilyen iskola, hanem reptében kell megtanulni. Minél pontosabban tudsz kérdezni, minél célratörőbben tudod megfogalmazni a felmerülő aggályokat, annál biztosabb, hogy megfelelő választ kapsz a kérdésedre, vagy a saját szempontodat el tudod fogadtatni.
A CEU beruházás ír építészei ezt a hozzáállást és mentalitást tették pluszban hozzá a folyamathoz. Egy-egy nyílt egyetemi fórumon bárki tehetett fel kérdéseket a beruházással, tervezéssel kapcsolatban. Ami őszintén meglepett, hogy diákok, tanárok és adminisztratív dolgozók is rövid bevezetővel, véleménnyel indították a kérdésfelvetést, mintegy megvilágítva, hogy pontosan mire is kíváncsiak, és miért merült fel bennük ez a kérdés. Az erre adott válaszok aztán hasonló koreográfia mentén zajlottak. Kulturált, érthető és élhető mederben, anélkül, hogy megrendezett vagy mesterkélt lett volna.
Itt vált számomra teljesen világossá, hogy a mérnöki látásmód és szemlélet ezt a fajta vitakultúrát követeli meg, és emiatt zavar még jobban, ha valaki erőből próbál meg vitázni anélkül, hogy a másik félnek teret adna a gondolatai és érvei kifejtésére. Nem vagyok irigy természetű, de a mai közbeszéd állapota mellett ezt például nagyon irigylem az ír építészektől.
#7 BIM egy kicsit másképp
A BIM-ről mindenkinek van véleménye, talán még azoknak is, akiknek dolga nem volt vele. Én ebben a projektben találkoztam először ezzel, és az ütközésvizsgálattal. A kivitelezést elnyerő Market-Strabag konzorcium bízott meg egy csapatot, hogy a rendelkezésre álló 2D-s tervekből felépítse a teljes épület BIM modelljét szőröstül-bőröstül. Az eredmény egy olyan szűrt hibalista volt, ami az alapozástól az acél felülvilágítókig bezárólag felsorolt minden olyan ütközést vagy ellentmondást, amit egy külső mérnökcsapat friss szemmel észrevett.
Ezek egy része pontatlanság és elírás volt, ami a geometriát, vagy a méreteket alapvetően nem befolyásolta. A hibalista másik része gépész-tartószerkezet ütközéseket sorolt fel, amiket aztán pontól-pontra ki lehetett gyilkolni a tervekből, és belepasszírozni a rendelkezésre álló térbe.
Azért, mert ez volt az első fecske, vagy mert az ezután következő más projektek BIM-es tapasztalatai szépítik-e meg, már nem tudom. Az biztos, hogy a helyén kezelve a 3D-s tervezés nagyon nagy segítség tud lenni, kiváltképp, ha nagyon bonyolult és összetett a geometria. De önmagában nem csodaszer, a józan és gyakorlatias mérnöki szemléletet pedig nem helyettesíti. Az nagyon jó, hogy a legfiatalabb mérnökgeneráció ebbe pottyan bele, és lassan készség szinten tudják ezt kezelni, de a kézzel papírra skiccelést ezzel párhuzamosan ugyanúgy érdemes lenne gyakorolni és fejleszteni.
Tanulásra fel!
Ha van lehetőséged tervezőként részt venni egy nagy beruházásban, és engedik, hogy beleláss minden fázisba, akkor ne légy rest! Nagyon tanulságos az egész folyamatban részt venni, látni, hogy hogyan alakul és változik a legelső ötlettől a kulcsátadásig egy épület, és rengeteget lehet belőle tanulni. Nem utolsó sorban sokkal árnyaltabban fogod látni a mérnöki hivatással járó kihívásokat, és rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz még.
Mivel az okos más kárán tanul, ennél a folyamatnál már csak az tanulságosabb, ha a mérnöki szakma gyakorlói is megosztják egymás között, tabuk nélkül azt a tudást, amit a saját bőrükön tapasztaltak meg. Erre pedig a mesteriskola intézménye nagyon jó, de ez már egy másik poszt témája lesz.