Mivel alapvetően kíváncsi emberek vagyunk, próbálunk nyitott szemmel és füllel járni-kelni. Például nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy azok az ismerőseink és barátaink, akik külföldön próbálnak szerencsét, milyen tapasztalatokat szereztek. Kolbászból van-e a kerítés, mi működik jobban vagy rosszabbul, mennyiben más a külföldi, hétköznapi mérnök-lét, szemlélet? A Világjárók blogposzt sorozatunk harmadik részében Szelechman Zoli barátunkat faggattuk ki. Olvassátok szeretettel a beszámolóját a válság okozta sokkról, különleges acélszerkezetekről, a nagyon-sok-elefánt teherbírású úszódaruról és mókás céges előírásokról!
Röviden mutatkozz be kérlek!
Zoltán, Ʃ38, ebből 13 éve építőmérnök / statikus.
Hova jártál egyetemre, milyen végzettséged van, és hol dolgoztál Magyarországon?
A BME Építőmérnöki karán végeztem 2007-ben. Magyarországon 3 munkahelyem volt. Hidas végzettség ellenére személyes ismeretségek miatt a magasépítésben kezdtem el dolgozni szerkesztőként, de a híd tervezés hamar visszacsábított. Mondhatni szerencsére épp jókor, a 2008-as válság a magasépítéssel kezdte az építőipar kivégzését. De ez az iparág már a válság előtt sem volt csupa játék és mese, ezt szépen össze is foglalta az index néhány hete.
A magasépítés után persze a hídtervezés is megadta magát, így pár évvel később jó néhány évfolyamtárammal munkakeresővé váltunk, bármiféle reális esély nélkül, hogy munkát találjunk. Alapítottunk is egy kávézós kört és minden nap összejártunk megbeszélni, hogy aznap sem történt semmi munkafronton. Volt, aki már ekkor külföldre menekült, de nekem adódott egy lehetőség a közútkezelő egyik megyei igazgatóságán, mint üzemeltetési munkatárs. Ez ugyan nem volt statikus munkakör, de abban az időszakban nem lehetett válogatni, és a közúthálózat fenntartása amúgy is egy olyan nemes cél, amivel átmenetileg tudtam azonosulni.
Szerettem volna ugyan visszakerülni statikus munkakörbe, de erre nem volt lehetőség a 2010 utáni pár évben. Korrektebben fogalmazva a fizetések nem győztek meg arról, hogy vissza akarjak költözni Budapestre, albérletbe. Voltak megalázóan alacsony fizetési ajánlatok is akkoriban. A barátaim jelentős része elment már külföldre, nagyjából Angliától Hongkongig behatárolható területen szóródtak szét. Így tehát arra a döntésre jutottam, hogy... én is megyek.
Mikor költöztél külföldre, és mi volt a fő motivációd?
2012 tavaszán vettem egy nagy levegőt és felmondtam az akkori munkahelyemen. Elfogadtam egy 3 hónapra szóló szerződést, hogy segítsek felépíteni egy parkolóházat a norvégiai Drammen városában. Úgy éreztem, hogy 3 hónap alatt fogok magamnak találni mérnökibb munkát is, addig meg csinálom azt, amit kell. Kicsit félve, de inkább bele vágtam az ismeretlenbe, mert az akkori itthoni munkaerő-piaci helyzettől rosszabb nem lehet. Az ismeretlen persze nem volt annyira ismeretlen, előtte már körbe jártam a norvég építőipart és tudtam, hogy kell nekik a mérnök. Tudtam, hogy kellek nekik, csak ők még ezt nem tudják. :-)
Igazam lett, a parkolóház befejezése után már azzal az örömhírrel térhettem haza, hogy kaptam mérnöki munkát is, az olajiparban. Így a magas épületek és a hidak után belevethettem magam az olajipari fúrótornyok / technológiai acélszerkezetek tervezésébe. Addigra már több barátom is hasonló pozícióban dolgozott Norvégia különböző városaiban, és felcsigázták az érdeklődésemet rendesen azokkal, amiket meséltek. Alig vártam, hogy kezdhessek.
Mennyire volt könnyű/nehéz elhelyezkedni, mennyi időbe telt?
Jellemzően az első külföldi munkahelyet nem annyira egyszerű megkapni. Rengeteg válasz nélküli jelentkezést küldtem el annak idején itthonról, de egy helyi lakcím és SIM kártya sokat tud segíteni abban, hogy a HR-esek komolyabban vegyenek. Az első rendes munkahelyemet 3 hónapig keresgéltem Norvégiában, de ha az itthonról elküldött jelentkezéseket is bele számolom, akkor inkább 2 év… Hiába, nem vagyunk fent a térképen...
Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
A pandémia kellős közepén egy új országban... :) Április 1-jén, a bolondok napján kezdtem a jelenlegi munkahelyemen (a szerződést pedig Valentin napon írtam alá), ehhez a világjárvány közepén át kellett költöznöm Angliából Hollandiába.
Törölt repülőjáratok, bizonytalanság, hogy egyáltalán beléphetek-e a másik országba, hol fogok lakni, regisztráció, bankszámla stb. Ehhez képest már elenyésző probléma volt, hogy az új cég szoftveres környezetét nem ismertem, rögtön home-officeban kezdek, azonnal bedobnak a mély vízbe olyan feladatokkal, amiket eddig még nem nagyon csináltam. Bár ehhez hozzá kell szokni, amit a jelenlegi munkahelyemen csinálunk, azt máshol nem nagyon lehet.
Azért a munkanapok meglehetősen egyhangúak tervezésben, leginkább a dupla monitort nézegetem és néha hangosan hümmögök, aztán iszok egy kávét. A home officeszal annyi változott, hogy mindezt megtehettem alsónadrágban is, nem kell a smart casual. Nade viccet félre téve a tervezés alapvetően ugyanolyan munkanapokat eredményez a világ összes részén.
Azért a feladatok, amiket két hümmögés között megoldok, kifejezetten érdekesek. Hol egy 1700 tonnás híd emeléséhez kell emelőszemet, teherelosztó szerkezetet tervezni, hol egy komplett olajfúró torony teherbírását kell ellenőrizni szállításra, emelésre, normális terhekre átvágott oszlopokkal, vagy a szükséges tartozékokat, megerősítéseket hozzátervezni. Nekem tetszik.
Mi az, amiben a legnagyobb különbség van az ottani és a magyar munkahelyed között?
A legnagyobb különbség, hogy bár majdnem minden munkahelyemen építőipari tervezésben dolgoztam, de teljesen más szektorokban. Otthon híd és magasépítési tervezőként, idekint pedig az olaj és gázipari acélszerkezetek, különösképpen a tengeri olajfúró tornyok szegmensében. Messziről nézve hasonlóak, közelről nézve teljesen mások a követelmények, a terhek, a preferált kivitelezési módszerek stb. Át lehet persze menni egyikből a másikba, de az egyikben megszerzett tapasztalatot a másikban nem lehet csak úgy hasznosítani. Ez sajnos problémát jelentene, ha haza akarnék térni, mivel a hazai offshore szegmens nem létezik. Talán, ha lenne olaj a Balaton alatt…
Az otthoni munkahelyeimen elsősorban beton szerkezetekkel foglalkoztunk. A beton olcsóbb építőanyag, és Magyarországon bőven van. Nem is emlékszem, hogy valaha is terveztem volna komolyabb acélszerkezetet otthon, talán kisebb szerkezeti részeket. A tengeri szerkezetekben pedig majdnem minden acélból van, mert spórolnak az önsúllyal, még annak az árán is, hogy a karbantartás korróziós okok miatt sokkal költségesebb. Most elmondhatom, hogy nem is emlékszem, hogy valaha is foglalkoztam volna betonnal mióta kijöttem külföldre.
További különbség számomra a számolási feladatok változatossága. A híd tervezésben eltöltött röpke pár évem alatt 90%-ban előregyártott vasbeton gerendákból terveztünk hidakat, volt valamennyi számolás az alépítménnyel meg az alapozással, de jellemzően nem láttam benne túl sok fantáziát, inkább ismétlődőnek tűntek a feladatok. Ezt persze lehet azzal is magyarázni, hogy a cég, ahol dolgoztam ezeket a projekteket szerette, amiket hamar ki lehetett szórni és számlázni. A technológiai acélszerkezetek területe számomra több kihívást tartogatott. Terveztem emelőgerendákat, csőtartó szerkezeteket, daru gémet tartó tornyot, emelőszemeket, tartályt és még sok minden mást, mikor mi jön szembe. És valahogy mindig más jön szembe. A mániájuk, hogy az önsúllyal spóroljanak, különösen tetszik, mert emiatt a kihasználtságok sokszor magasak. Van, hogy a szabványok határait feszegetjük, muszáj bele mennünk részletesebb és időigényesebb vizsgálatokba is, csak hogy az adott elemről kimutassuk, hogy megfelel és ne kelljen nagyobbra cserélni. Nagyon tetszettek a robbanási terhek például, azokat elég gyakran kell dinamikusan számolni, mert statikusnak kezelve nincs az a gerenda, ami megfelelne.
A lényeg összefoglalva, hogy az építőipar ezen szegmensében mennyire sokféle számolásba lehet bele futni, és az egyetemen megtanultakat napi szinten használni kell. Legyen az rezgés, kihajlásvizsgálat, nemlineáris végeselemmel 1000 fokos hőterhelésnél, fáradás, lökéshullám, periodikus széllökések, stb. Nem lehet nem szeretni. :)
A mostani munkahelyem még ezen belül is kicsit meredeknek számít. Mi üzemeltetjük a világ legnagyobb hajódaruját, ami képes megemelni akár egy 48000 tonnát is egyben (ez 8000 felnőtt elefántot jelent, egymás hátára állva 27 km magas elefánttornyot alkotnának; viszonyításképpen: a Clark Ádám úszódaru teherbírása 200 tonna - Atlasz Mérnökiroda szerkesztőség) Hogy miért jó ez? Mert a 40-50 évvel ezelőtt épült platformok elkezdtek kiöregedni, az acél, amiből épültek viszont újra felhasználható és bizony elég sok pénz, meg a jogszabály is előírja hogy a nem használt tengeri létesítményeket a tulajdonosnak el kell távolítani. Ha az 40000 tonna és 200 kilométerre a tengerben van, nos... akkor is. A helyszínen szét- illetve össze szerelés is egy opció, de körülményes és nagyon-nagyon drága. Ezért szeretnek ezzel a hajóval dolgozni, az építési feladatok közel 100%-a befejezhető a parton.
Tehát a hajó oda úszik, felemeli és kiviszi a partra, ahol szétszerelik és az acélt újra felhasználják. Elég őrültnek hangzik, de működik, mint azt videók is mutatják.
Vagy netán épp van egy új platformod, amit szeretnél a helyére tenni? Nos azt is megoldjuk! Nagy büszkeségem az a két hatalmas szürke torony az alábbi videóban 0:52-nél és 1:11-nél (illetve többször is láthatók), amik a platform daruk gémjeit tartják parkoló helyzetben (szállítás közben, viharban). Én csináltam a statikai számításokat hozzájuk, amikor még a platformot tervező cégnél dolgoztam Norvégiában. Nem volt egyszerű projekt, a széllökésekhez gyakran ki kellett nyitni a Szerkezetek Dinamikája könyvet is. A benne lévő krix-kraxok viszont meglepő módon értelmet nyernek, amikor az ember munka miatt olvassa és nem vizsgára. A végére már annyira bele jöttem, hogy magam írtam python szkripteket a széllökések modellezéséhez. Jellemző a mai építőipari határidőkre, hogy már akkor elkezdték őket legyártani amikor még nem volt kész a számolásuk. Az pedig egy véletlen egybeesés, hogy a mostani munkahelyem pedig pont a szállító hajót üzemeltető cég.
Mi az, ami a jelenlegi munkahelyeden jobban vagy rosszabbul működik?
Általánosságban azt vettem észre, hogy a beruházók mindenhol csökkenteni akarják a tervezésre szánt pénzt. Felütötte a fejét az az agyhalott ötlet is, hogy a tervezést a kivitelezés előtt nem sokkal kezdik és párhuzamosan haladnak. Nyilván a tervezés mindig kicsit előrébb jár, de így is feszített a tempó. Ez a mentalitás meglehetősen stresszessé teszi a tervezést, ha valami hirtelen probléma merül fel, akkor az biztos, hogy a tervezők szívni fognak. Továbbá karrierem kezdete óta nem dolgoztam olyan cégnél, ahol a munkateher lehetővé tette volna a napi 8 órás munkavégzést. Ha neadjisten mégis elérhetővé válik, akkor valamelyik nagyon okos manager biztosan kitalálja, hogy túl sokan vagyunk és ki kell rúgni pár embert.
Egyre többször tapasztalom azt is, hogy valamiről számolások nélkül kérik, hogy mondjuk azt, hogy megfelel. Például a fent említett tornyok acélszerkezeti kapcsolatait a projekt manager gondolta, hogy összedobom pár A/4-esen pár nap alatt, inkább a korlátok tervei miatt aggódott, hogy azok mikor lesznek aláírva. Erre nehéz mit mondani.
Mennyi kávét iszol meg egy nap?
3-4, a legutolsót ebéd után. Kell, hogy felpörögjek. „Makes things moving” :) Sajnos megint dohányzom is hozzá, ez nagyobb baj és jobban is zavar.
A piszkos anyagiak. Azon a területen, ahol Te dolgozol, a Te tapasztalatoddal egy mérnök milyen fizetést tud hazavinni?
Kétféle foglalkoztatási forma van. A folyamatos munkaviszony és a határozott idős, konzulens, vagy egyéni vállalkozó. (Nem tudom melyik a jobb magyar fordítás, ezeket projektekre veszik fel, ha nincs elég ember). Folyamatos munkaviszonyú szerződéssel 3-4000 € nettó, a másikkal ennek a 1,5-3-szorosa, de ők az elsők, akiket lapátra tesznek, ha csökken a munkamennyiség. Szóval a consultant position sokkal jobban fizet, de nem garantált, hogy mindig van munka. Van, hogy országot vagy akár kontinenst is kell váltani, ha valahol éppen nem pörög annyira az ipar.
Ez a fizetés mire elég a kinti élethez?
Én eredetileg félre tenni jöttem ki, hogy ha egyszer haza térek, akkor minél kevesebb bankhitel kelljen egy saját lakáshoz. Szóval nem élek túl nagy lábon, kb. hasonlókra költök, mint ha otthon lennék. A különbség eddig inkább a megtakarításaimon látszik, mint rajtam.
Vannak honlapok, ahol a megélhetési költségeket szépen listázzák, ezeken érdemes tájékozódni. Én is így szoktam megnézni, hogy egy munkaajánlat összemérhető-e az éppen aktuális munkahelyemmel. Jellemzően az albérlet a legmagasabb költség, utána következik az autó fenntartása, aztán a gyerek iskoláztatása stb. A napi megélhetési költségek viszont általában nem sokkal magasabbak, mint otthon. Legalábbis itt, ahol most vagyok - Delft, Hollandia illetve Manchester, UK ezelőtt.
Előtte laktam Norvégiában is, ott azért jobban kellett figyelni, mert az ottani árszínvonal az valami egészen elképesztő és beteg. A keresetek is magasabbak ugyan, de a különbséget kifizeted albérletre. Eddig az általam látott helyek közül Hollandia tűnik ár/érték arányban a legjobbnak. Anglia egy nagyon kellemetlen meglepetés volt például, a hosszú távon várható bérszínvonal végül nem csábított eléggé arra, hogy maradjak.
Mit volt a legkönnyebb és a legnehezebb megszokni?
Errefelé elég későn megy le a nap. Norvégiában pláne, ott van, ahol le sem megy. A legnehezebben azt szoktam meg, hogy Stavangerben és Osloban, a két városban, ahol korábban laktam, volt, hogy még éjfélkor is fent volt a nap, és nem sokkal 2 után már kelt megint. Ennek az emberi testre gyakorolt hatását szépen szemlélteti az Insomnia című film! Egyszer kellemes délutáni napsütésben az erkélyen ültem és csodálkoztam, hogy miért vagyok ilyen álmos. Megnéztem az órát és már este 11 múlt…
A másik véglet ugyanitt a tél, amikor 10 körül jön fel a nap és 3-kor már masszívan sötét van. Van ennek egy igazán télies hangulata, de hosszú távon azért meg tudott viselni. És akkor én még nem is az igazán északi részeken laktam, hanem Norvégia déli, úgynevezett trópusi részén.
Ugyanilyen abszurd volt számomra a bal oldali közlekedés Angliában, ezt egyszerűen nem tudtam megszokni. Hetente átlagosan 3 alkalommal próbáltak meg az autósok elütni, de nem jött össze. Engem nem lehet csakúgy megijeszteni. Bár egyszer egy betonmixernek majdnem sikerült.
Nehéz megszokni azt is például, ha egy olyan országban élek, ahol a helyi nyelvet nem beszélem. Zavart okoz a boltban, hogy google-ön kell keresni, mi is a liszt Hollandul. Az alap dolgok neveit érdemes hamar megtanulni. Egyszer vajat akartam venni egy norvégiai közértben, de még nem tudtam, hogy mondják és nem mertem megkérdezni. így kiválasztottam a hűtőből egy műanyag dobozt, ami a leginkább margarinnak nézett ki. Nyilván nem az volt, hanem a karamellizált kecske sajtjukból készített gusztustalan ízű krém, amire még szoktak lekvárt is pakolni. Büntetésből megettem, de egy életre megtanultam, hogy mi a vaj norvégul. Érdekes hobbijuk, hogy a lekváros dolgokat gyakran tejföllel össze keverve eszik. A lekváros gofrit például. Eleinte morbidnak hangzott, de őszintén megkedveltem.
A külföldi létnek egyébként pont a gasztronómiai részét élvezem a legjobban. Más nemzetek ételei között is vannak igazán jók. Igyekszem eltanulni a legjobb fogásokat, és már én is tovább adtam például a rántott hús titkát külföldi barátaimnak. Kellett is, mert amiket ezek ott schnitzel néven esznek, azt otthon a kutya is kitolja a tányér szélére.
Mi volt a legfurább/legviccesebb céges előírás, amivel (valaha) találkoztál?
A mostani munkaszerződésemben benne van, hogy csak annyi drogot fogyaszthatok, ami a másnapi munkavégzést nem befolyásolja. Az albérleti szerződésemben is limitálták, hogy hány tő cannabis lehet a lakásban nevelgetni maximum. Nekem ezek vicces dolgok mivel egyáltalán nem élek velük.
Ugyan nem céges előírás, de egy időben a WC ajtajára ki volt függesztve, hogy milyen pózban kell ülni a kagylón. Norvégiában nagy divat mostanság ázsiából importálni a mérnököket, és azt gondolhatták, hogy ez arrafelé nem egyértelmű, biztosabb, ha megmutatják. Ennyit arról, hogy valójában mennyire toleránsak és befogadók.
Egy időben kaptunk kör-emailt arról is, hogy a Thaiföldi yard meglátogatásakor szigorúan tilos prostituáltakért céges hitelkártyával fizetni. Nem jártam ugyan a Thaiföldi yardon, de van egy két tippem, miért is kaphattuk ezt az emailt.
A munkáddal kapcsolatban mire vagy a legbüszkébb?
Ezt már felvázoltam az egyik előző kérdésben, az én eddigi kedvenc projektem a Johan Sverdrup mezőre tervezett Drilling Platform darujainak gémjeit tartó tornyok voltak. Nem csináltam még előtte ennyire összetett számolást, ez volt az első, és remélhetőleg nem utolsó igazán bonyolult. Nem kicsit aggódtam a szél dinamikus hatásai miatt, és ez nem egy olyan téma, amivel nap mint nap foglalkoznánk, ezért a helyes válasz megtalálása majdnem egy évembe és rengeteg szabadidőmbe került.
Milyen tanácsot adnál annak, aki világot szeretne látni, és a szakmájában akar elhelyezkedni?
Mindenképpen megéri néhány évet eltölteni külföldön. Ha másért nem, akkor a kalandért és hogy az ember lássa a világot, megtanuljon egy idegennyelvet magabiztosan használni a mindennapi életben és a szakmában is. Az inasokat is elzavarták régen évekre messzi földre hogy kitanulják a szakmájukat, szóval ez nem egy újkeletű dolog. Nem kell megijedni, menni fog. :) Csak kell egy kis alázat, kitartás és nyitottság. Ahogy Karen fogalmazott. Meg bátorság és szorgalom. Külföldön gyakran kevesebbet fogsz érni, mint egy helyi. Az említett tulajdonságokkal tudod ledolgozni a különbséget.
Mi az a segédlet/egyetemi jegyzet, amely országhatárokon átívelően segített Téged?
Iványi M. Hídépítéstan - Acélszerkezetek Ez itt van velem, akárhova megyek. Hiányozna még egy jó összefoglaló könyv a régi Vasbeton 2 előadásokból. Lehet, hogy van, csak nem tudok róla? Egyébként az interneten minden elérhető angolul, nem nagyon kell régi jegyzeteket nyitogatnom. Az internettel már inkább az a baj, hogy a rengeteg találatból nehéz kiszűrni melyik az igazán releváns/legjobb. A legtöbb képlet benne van a szabványban is, csak az Eurocode-nak nem erőssége, hogy elmagyarázza, mi miért úgy van benne, ahogy. Illetve a Tata Steel ingyenes segédlete acélszerkezeti kapcsolatokhoz (itt és itt), amit relatíve sokszor forgatok. Bár ez nem egyetemi jegyzet, de nagyon hasznos.
Ezt olvastad már? A Világjárók sorozatunk korábbi írásai:
Világjárók - Török Viki
Világjárók - Karen
Mi az, ami nagyon hiányzik itthonról, és mi az, ami nagyon nem?
A Balaton part hiányzik sokszor, meg a barátok. Meg a nyár, bár a júliusi -mostanra már- rendszeres 40 fokok és a szúnyogok nem hiányoznak. Újabban már nem is nyár közepén járok haza, hanem nyár elején vagy nyár végén. Néha a magyar konyha remekei szoktak hiányozni, egy jó bográcsgulyás vagy csirkepörkölt. A nagymama főztje :) Bár ezt mostanra már sajnos otthon sem kaphatnám meg. Vagy egy jó kávé a kedvenc helyem teraszán.
Ha visszarepülnél az időben és újra dönthetnél, hogy kimész, vagy maradsz, hogy döntenél?
Egyértelműen ismét neki vágnék, csak sokkal hamarabb. Rögtön az egyetem elvégzése után. Azt hiszem az a néhány év amíg az építőipar gödörben volt a válság miatt, azt kár volt otthon túlélni.
Ha lenne egy időgéped, akkor melyik korban lennél szívesen mérnök?
Talán 30-50 évvel mennék vissza az időben. Az idősebb kollégáim elmondása alapján a szakmának nagyobb presztízse volt és a munkamennyiség/határidők is sokkal kezelhetőbbek voltak. A számítógépek előtt a tervezés is másképp ment, a kézi számításokból lehetett szerintem a legtöbbet tanulni.
Kolbászból van a kerítés?
Ahhoz képest, amit az építőipar fel tudott kínálni, amikor eljöttem otthonról, egyértelműen igen. A jelenlegi helyzetet már nem ismerem, de úgy hallottam, hogy valamennyit javult a szakma bérezése. A fizetés és a megélhetési költségek aránya Nyugat Európában sokkal jobb, mint Budapesten volt. Ebből fakadóan a hó végén a számlán maradó összeg a sokszorosa lehet, az meg a te döntésed, hogy ebből kerítés építesz e kolbászból, vagy van-e jobb ötleted elkölteni. Vagy el kell-e költeni?
Tervezed, hogy visszatérsz Magyarországra?
3-5 évig nem hiszem, utána lehet. De akkor már nem biztos, hogy építőmérnökként szeretnék munkába állni, viszont azt még nem tudom, hogy mit fogok csinálni.
Galéria
Norvégia - Stavanger
Norvégia - Oslo
UK - Manchester
Hollandia
