Mivel alapvetően kíváncsi emberek vagyunk, próbálunk nyitott szemmel és füllel járni-kelni. Például nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy azok az ismerőseink és barátaink, akik külföldön próbálnak szerencsét, milyen tapasztalatokat szereztek. Kolbászból van-e a kerítés, mi működik jobban vagy rosszabbul, mennyiben más a külföldi, hétköznapi mérnök-lét, szemlélet? A Világjárók blogposzt-sorozatunk második részében egy sokat látott barátunkat faggattuk ki, nevezzük őt mondjuk Karennek. Olvassátok szeretettel a beszámolóját a mérnökök megbecsüléséről, a nők helyzetéről a mérnök társadalomban, és a végelgyengülés előtti, illetlen fájl elnevezésről!
Hova jártál egyetemre, milyen végzettséged van?
A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomáztam építőmérnök szakon. 13 éve dolgozom alagúttervezésben, főként a fúrópajzsos eljárással készülő alagutak és az acélszál erősítésű, előregyártott betonfalazatok a szakterületem. Terveztem metró-, és nagy átmérőjű vízelvezető alagukat Indiába, Angliába és számos közel-keleti, ázsiai országba (Abu Dhabi, Qatar, Szaúd-Arábia, Vietnám, Hongkong). Jelenleg Koppenhágában dolgozok a 2019 őszén átadott metróvonal meghosszabbításának kivitelezésén.
Mikor költöztél külföldre, mi volt a fő motivációd?
Külföldre először 12 éve azért kerültem, hogy egy évig a londoni iroda csapatát erősítem (vagy épp friss diplomásként hátráltassam). A szakmámból kifolyólag aztán később jártam Indiában, dolgoztam Hong Kongban és Dohában, és már 9 éve élek Dániában. Az egyetem után nekem elsődleges szempont volt, hogy lehetőségem legyen angol nyelven (is) a szakmában dolgozni. És nem titok, a pénzügyi szempontok is közrejátszottak. A szakma, az angol nyelv és egy jó fizetés. Ennek a háromnak a kombinációját kerestem.
Olyan hivatást akartam választani, amivel maradandót hagyhatok hátra a világban. Annak idején a hongkongi irodában összebarátkoztam egy helyi fiatal mérnökjelölttel, akivel egyszer a mérnöki szakma elismertségét elemezgettük a világban. Míg én azt mondtam, hogy nálunk Európában a mérnöki szakma a legelismertebbek között van, addig ő azt mondta, hogy Ázsiában a mérnököket egyáltalán nem becsülik, és amikor a nagymamájával közölte, hogy ő bizony mérnök lesz, a nagymama megkérdezte tőle, hogy de hát miért nem orvos? Maradandó és nagyszerű alagutak ide vagy oda, úgy tűnik ennél az idős asszonynál mégsem én lennék az ászok ásza (de még csak nem is a saját unokája).
Mennyire volt könnyű/nehéz elhelyezkedni, mennyi időbe telt?
Nem gondolom, hogy külföldön állást találni nehezebb lenne, mint itthon. Ha pedig az embernek már külföldi szakmai tapasztalata is van, akkor lényegesen könnyebb. Az egyetlen dolog, aminek hiányában a külföldi munkavállalás jelentős kihívások elé néz, az a nyelvtudás. Én az angliai kihelyezésem alatt nem rendelkeztem biztos angoltudással és az első hónapok próbára is tettek. Hiába volt nyelvvizsgám, egy gördülékeny nyelvtudást csak az adott nyelvterületen, napi szintű használattal lehet elsajátítani.
Soha nem felejtem el, hogy az „alakváltozás” szó angol megfelelőjét legalább tízszer kellett kiszótáraznom, mire végre sikerült megjegyeznem. Ez persze idővel változott, sőt, teljes kontrasztban ezzel a korai tapasztalattal, ma már vannak olyan szakmai kifejezések, amiket viszont magyarul nem ismerek. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy magyarul elfelejtettem volna, hanem egyszerűen soha nem dolgoztam az alagutas szakmában magyar nyelven, így ezek a szakmai kifejezések nem rögzültek. Érdekes, hogy addig, amíg a hétköznapi életben magyarul gondolkodom, addig ezt szakmai vonatkozásban angolul teszem. Az új környezetbe való beilleszkedést úgyszintén a nyelvtudás befolyásolja: az, hogy az ember mennyire beszéli az adott ország nyelvét, illetve amennyiben ez nem angol, akkor a kollégák és a helyi emberek mennyire hajlanak az angol kommunikációra.
A dánok mind nyelvtudás tekintetében, mind hozzáállás szempontjából maximálisan nyitottak az angolra. Skandináviában az angol oktatásra nagy hangsúlyt fektetnek, a tévében pedig kizárólag a mesefilmeket szinkronizálják, bár egészen meglepő módon azokat sem mindig. Persze ezen kívül még sokat számít az adott nép közvetlensége is. A dánok alapvetően zárkózottak, de mivel kifejezetten örülnek, ha lehetőségük van az angolt használni, ezáltal könnyebb volt kapcsolatot is teremteni velük.
Mi az, amiben a legnagyobb különbség van az ottani és a magyar munkahely között?
Dániában a munkáltatók nem sajnálnak pénzt fektetni a technikai fejlesztésekbe, kiemelten odafigyelnek a munkavállalók jó közérzetére, egészségére, a munka-magánélet egyensúlyára és nyitottak a kompromisszumokra. A Skandinávián kívül sokat elemzett „hygge” (ejstd: hűge) erőteljesen megjelenik a dánok hétköznapi életében is. A szó jelentéséhez talán a magyar „meghittség” áll a legközelebb, de még a dán egynyelvű szótár is saját magával magyarázza a szó jelentését: „hygge-zni, hygge-ének érezni magad”. Ez a szó lefordíthatatlan. Egy fogalom, amit az ember akkor érez, amikor egy jó krimit olvas a kandalló mellett és forró kakaót szürcsölget a kockás takaró alatt (mindezt persze egészségesen, nem betegen).
A skandináv országokban jellemző, hogy a csapatmunkára helyezik a hangsúlyt. Ennek kétség kívül vannak pozitív vonatkozásai, azonban sokszor előfordul, hogy amikor döntést kellene hozni, akkor azt senki nem meri magára vállalni. Az egyenlőség kérdését annyira komolyan veszik, hogy addig nem engedik a projektet előre mozdulni, amíg az asztal körül akár egyetlen ember is van, aki nem ért egyet az adott döntéssel. Ha pedig a vita túl sokáig húzódna, akkor a munka-magánélet szentségének betartása érdekében a döntést elnapolják, a projekt mögötti csapat pedig, ha skandinávok, akkor türelmesen, ha külföldiek, akkor a „hajukat tépve” várják a következő megbeszélés eredményét.
Ezt a szemléletet jól érzékelteti a Jante törvénye (Jantelov) elnevezésű, az északi országokban ismert magatartási kódex is, amely a következőt mondja:
1. Nehogy azt hidd, hogy vagy valaki.
2. Nehogy azt hidd, hogy egyenrangú vagy velünk.
3. Nehogy azt hidd, hogy okosabb vagy nálunk.
4. Nehogy azt képzeld, hogy jobb vagy nálunk.
5. Nehogy azt hidd, hogy többet tudsz nálunk.
6. Nehogy azt hidd, hogy több vagy nálunk.
7. Nehogy azt hidd, hogy érsz valamit.
8. Ne merészelj nevetni rajtunk.
9. Nehogy azt hidd, hogy bárki is töri magát érted.
10. Nehogy azt hidd, hogy te nekünk bármit is megtaníthatsz.
Ázsiában vagy a Közel-Keleten ugyanakkor teljesen más a helyzet. Az egyik kolléganőmet Szaúd-Arábiában, hiába világszinten elismert szakértője a szakmájának, a helyi szokásoknak megfelelően nem engedték a tárgyalás során a férfiakkal egy asztalhoz ülni, pusztán azért mert nő. A fal mellett kellett állnia és onnan ismertetni, hogy a jól szituált egybegyűltek hogyan és miként tudják elkerülni a felesleges kiadásokat és hogyan lehet a szerkezetet optimálisan igazítani a követelményekhez.
Hongkongban viszont velem fordult elő, hogy a japán nemzetiségű projektvezető, aki az ordítozáson kívül máshogy nem tudta motiválni a csapatot, nem nézett a szemembe, amikor a tervezés előzetes eredményeit részleteztem. Meghallgatott, sőt reagált is arra, amit mondtam, de helyettem a férfi helyetteséhez intézte a szavait. Sajnos még mindig van a világnak olyan része, ahol a női mérnököket szakmailag nehezen fogadják el.
A piszkos anyagiak. Azon a területen, ahol Te dolgozol, a Te tapasztalatoddal egy mérnök milyen fizetést tud hazavinni?
A skandináv fizetésekkel kapcsolatban van egy kis történetem. Az egyik olasz (mérnök) kollégámmal történt meg a következő eset: Francesco nem sokkal azután, hogy Dániába költözött a családjával (szintén munkavállalás céljából), egyik hétvégén elment fodrászhoz. Olasz lévén nem fojtotta magába a megrökönyödését, amikor a fodrász közölte vele, hogy akkor lesz szíves, átszámítva, mintegy húszezer Ft-nak megfelelő összeget fizetni a hajvágásért. Francesco már-már az őrület határán kérdezte a fodrásztól, hogy az ég szerelmére mondja már meg, mégis mi került ezen a hajvágáson húszezer Ft-ba. A fodrász megilletődötten válaszolta, hogy már ne haragudjon, de ő 5 évig tanulta a szakmáját. Erre Francesco: ÉÉÉÉN IS!!! (Halkan jegyzem meg, hogy a női hajvágás ára Dániában a férfiénak 1,5-2-szerese). Azt azért általánosságban el lehet mondani, hogy a világ minden táján csípik, aki sokat, jól, de kevés pénzért dolgozik.
Mit volt a legkönnyebb és a legnehezebb megszokni?
Én hiszek az egyenjogúságban, bár azt azért töredelmesen bevallom, hogy nekem okozott egyfajta kulturális sokkot, amikor Dániában egyik reggel munkába menet azt láttam, hogy három óvóbácsi terel egy csapat gyereket a vasútállomás felé, majd ugyanazon a reggelen, amikor felszáltam a buszra, egy fiatal női buszsofőr mosolygott rám a kormány mögül.
Mi volt a legfurább/legviccesebb céges előírás, amivel (valaha) találkoztál?
Pár éve történt, hogy az egész tervezési részleget egyterű irodába költöztették. Akkoriban már mindenki a céges laptopján, skype-on keresztül bonyolította a telefonhívásokat, vagyis napi szinten konzultáltunk telefonon a kivitelezési irodával, nem egyszer órákon keresztül. Mivel 40 ember ült a hatalmas irodában, köztük legalább 5 olasz, nem nehéz belátni, hogy az helyzet elég hamar elfajult, és a koncentrálás egy adott számításra vagy dokumentum megírására szinte lehetetlenné vált. A dán menedzsment még ezen a ponton is ódzkodott „irodai szabályokat” bevezetni, azonban néhány „ajánlást” körbe küldtek emailen. Némelyik teljesen indokolt volt, hogy például a konferenciahívásokat külön tárgyalóban bonyolítsuk, azzal azonban mi külföldiek már kevésbé tudtunk mit kezdeni, amikor azt is kijelölték, hogy milyen útvonalon lehet közlekedni a teremben, vagy hogy nem állhatunk a másik széke mögé.
Egy másik vicces történet, igaz, ez nem céges előíráshoz kapcsolódik, hogy évekkel ezelőtt egy geotechnikai végeselem programmal kellett az alagút optimalizálásához számításokat futtatnom. Ehhez ugyanazt a modellt kellett használnom, de különböző paraméterekkel, apróbb módosításokkal, hogy aztán az eredményeket össze tudjuk hasonlítani és kiválasztani a megoldást. Elég hosszadalmas folyamat volt és a határidő is szorított. Mivel nem tudtam a feladatot aznap az irodában befejezni, ezért este otthon folytattam. Ekkorra viszont már a türelmem is fogytán volt és a fáradtság is jócskán erőt vett rajtam. Milliomodszorra kezdtem újra a modellt, amit persze az eredmények követhetősége érdekében más néven kellett elmentenem, lehetőleg úgy, hogy a fájlnévből már azonosítani lehessen a bemenő paramétereket is. Igen ám, de hogy nevezzem el ezt az immár 100. futtatást? És akkor ott, este 11-kor valahogy nem voltam elég kreatív...
-„Áh”, gondoltam, „szórakozok itt, legyen a neve Kisf@szom, aztán kész. Nem lesz ezzel gond, mert benn az irodában holnap reggel úgyis lefuttatom véglegesre és akkor majd elmentem normális névvel.” És láss csodát, a program éjfélkor gyönyörűen működött. Olyannyira, hogy semmi értelme nem volt másnap újra futtatni az irodában, amit a szoros határidő miatt kifejezetten értékeltem. -„Még jó, hogy nem angolul adtam neki nevet és különben is a kutya nem foglalkozik egy munkaközi modell nevével, főleg ha azt egyelőre csak a saját számítógépemen tárolom.”
Tehát másnap reggel, készen arra, hogy a dán főnökömmel megbeszéljem az eredményeket, a képernyő sarkában ott figyelt a modell munkaközi neve, azaz "kisf@szom01". A főnököm leült mellém, hát mi az első dolog, amit kiszúrt??
-"Húú, de vicces neve van a modellnek: kisf@szom". Azt hittem elsüllyedek, hát ilyen a világon nincs! Itt két választásom volt: vagy pókerarccal végig játszom az egészet, vagy bevallom a dolgot. A második lehetőséghez semmi kedvem nem volt, szóval pókerarc!
- „Óóó, ez csak egy magyar szó, de az eredményeket nézzük akkor meg...”
Erre a főnököm gyerekes vigyorral közbevág: „De jól mondtam ki?”
Erre én magamban: „ÉN-EZT-NEM-HISZEM-EL!!!” majd hangosan: „Majdnem. Úgy kell mondani, hogy kisf@szom”.
-„Kisf@szom...és mit jelent?” (szegény örült, hogy tanult valamit magyarul)
-„Hááát, ezt elég nehéz lefordítani, olyan általánosságot jelent, mint mondjuk a "something". Na de nézzük az eredményeket....”
Tanulság? Még a saját használatra szánt, munkaközi dokumentumokat is illedelmes névvel lássuk el! A továbbiakban úgy találtam, hogy a verziószám, illetve dátum tökéletesen beválik erre a célra, és azóta inkább egy külön táblázatban vezetem az optimalizációs számításokat.
A munkáddal kapcsolatban mire vagy a legbüszkébb?
Persze leírhatatlan érzés, amikor ott sétálsz az alagútban, aminek a tervezése ezernyi túlórádba és két kisebb idegösszeroppanásodba került, de én a legnagyobb bókot szakmailag egy teljesen más helyzetben kaptam. Egy belső céges konferenciára készültünk, amit a különböző irodáknak szerveztek, hogy jobban megismerjék a munkatársakat, ezzel is elősegítve a későbbi együttműködést. A főnökömre három előadást is osztottak, de mivel ennyire nem tudott felkészülni, ezért egyet átpasszolt nekem, amiben a különböző típusú fúrópajzsokat és azok működését mutatta volna be.
Nekem különösen kedves volt a téma, és tudtam, hogy a mélyépítéssel foglalkozó mérnökök közül sincs mindenki tisztában ezekkel a részletekkel, illetve hogy melyik típus milyen talajkörnyezetben ideális. Továbbá még azt is tudtuk, hogy a konferencián nem csak mérnöki beosztású kollégák fognak részt venni. A téma elég kiterjedt volt, a lelkesedésem még annál is nagyobb, viszont az előadás maximum 20 perc. Osztottam-szoroztam, és láttam, hogy nagy bánatomra le kell egyszerűsítenem a dolgokat amennyire csak lehet, már csak azért is, mert különben a laikusok egy szót sem fognak belőle érteni. Komoly erőfeszítésembe került, hogy az előadás kerek, alapos, mégis érthető legyen.
Az előadások után a szünetben egy tapasztaltabb geotechnikussal beszélgettem, aki közölte velem, hogy jó volt az előadás, de neki semmi újat nem mondott. Erre elnevettem magam, majd megkérdeztem tőle, hogy mégis milyen újdonságra várt, amikor már 20 éve a szakmában van. A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, amikor az egyik titkárnő meglátott és elkiáltotta magát, hogy az egész napi előadássorozatból az én előadásomat értette egyedül. És ekkor jöttem rá, hogy mekkora súlya van annak a mondásnak, hogy ha egy ötévesnek vagy egy laikusnak nem tudod úgy elmondani, hogy megértse, akkor te sem érted igazán. Ez valójában nem is olyan egyszerű, mint ahogy hangzik.
Milyen tanácsot adnál annak, aki világot szeretne látni, és a szakmájában akar elhelyezkedni?
Három dolgot említenék: (szakmai) alázat, kitartás és nyitottság.
Mi az a segédlet/egyetemi jegyzet, amely országhatárokon átívelően segített Téged?
Ma is világosan emlékszem, amikor az egyetemen egyik kiváló professzorunk azt mondta, hogy amint lediplomáztunk, első dolgunk legyen, hogy az egyetemi jegyzeteinket elégetjük, mert a szakmát a való életben fogjuk megtanulni. Ezt csak megerősíteni tudom. Ennek ellenére a Dr. Kaliszky Sándor – Kurutzné Dr. Kovács Márta – Dr. Szilágyi György: Szilárdságtan c. könyvet a mai napig az építőmérnöki bibliának tartom.
Kolbászból van a kerítés?
Nincs. A külföldre költözéssel a problémákat is csak kicseréljük, és a megelégedettség vagy épp a boldogság kérdése attól függ, hogy a cserével elégedettek vagyunk-e vagy sem. Az otthon hagyott családtagokat, barátokat és a magyar ételeket semmi nem tudja pótolni.
Ezt olvastad már? A Világjárók sorozatunk korábbi írásai:
Világjárók - Török Viki