A válasz a címbeli kérdésre: néha igen, néha nem. Van olyan repedés, amelytől egy laikus általában nagyon megijed, de a statikus csak legyint rá. Aztán persze van olyan repedés is, amely látszólag nem vészes, de egy szakértő szem egy nagyobb probléma első jeleként azonosítja, amellyel foglalkozni kell. Gondolatok a repedések lelki világáról: egyformák-e, mikor kell azonnal beavatkozni, és melyik az a repedésfajta, amelyik teljesen természetes és normális?
Rögtön az elején le kell szögezni, hogy ez a repedéssimogató gyorstalpaló nem fog senkit szakértővé tenni, így, ha olyan repedéssel találkozol, amely elbizonytalanít, vagy egyenesen félelmet kelt benned, keresd fel statikusod! Mi általában szeretjük a repedéseket, mert a tartószerkezet ezzel szemléletesen el tudja mondani, hogy mi baja van, és több kísérő jelenség együttes fennállása esetén nagyon szépen kirajzolódik a hiba oka is.
Amikor megjelenik egy repedés, a szakavatatlan szem is azonnal érzi, hogy valami nem stimmel. A riadalom még nagyobb, ha a repedések egy újonnan épített szerkezeten jelennek meg, vagy egy alapos lakásfelújítás után a szépen kifestett szobában. De repedés és repedés között is van különbség, és nem mindegy, hogy tartószerkezeten jelent-e meg vagy válaszfalon, hogy milyen a kialakult repedés képe és elhelyezkedése, hogy élő-e egyáltalán, hogy fán, téglán vagy betonon alakult-e ki. Megannyi kínzó kérdés, és a válaszok függvényében kell legyinteni vagy beavatkozni.
A repedések ártatlansági skálájának elején olyan (nem tartószerkezeti) hajszálrepedések vannak, amelyek egy egyszerű festés utáni száradásból adódnak. Kellemetlenek, de semmiféle problémát nem okoznak, és félni sem kell tőlük. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a repedések is, amelyeknél szintén nem kap senki a szívéhez, pedig nem hajszálnyiak. Példának okáért egy kerítéslábazat igen látványosan tönkre tud menni. Amikor amellett kardoskodunk, hogy az ilyen szerkezetek alapozási síkját is fagyhatárig le kell vinni, és minimális hosszvasat és kengyelt érdemes beleszerelni, akkor pont az ilyen esetekre gondolunk.
A skála következő fokán azok a károsodások szerepelnek, amelyek lakáselválasztó vagy válaszfalakon jelennek meg. A funkcióváltásnál elsősorban arra gondol az ember, hogy ha egy tervezett kisebb teherből nagyobb lesz, akkor az problémákat okozhat, igaz? Ha lakás funkció helyett iroda vagy közösségi tér készül, a hasznos terhet rögtön megdupláztuk. De fordított esetben is észnél kell lenni, amikor iroda helyett lakás készül, bitang nehéz lakáselválasztó falakkal, amik ráadásul nem felületen "elkenve", hanem vonal mentén, nem ritkán mezőközépen terhelik a födémet.
Ezek súlya miatt a födémek kis mértékben lehajlanak. Néha viszont előfordul, hogy tervezési hiba miatt a kialakuló lehajlások már nagyobbak, mint a szabvány szerinti megengedett, ilyenkor pedig ezek a nem teherhordó falak szép lépcsőzetesen meg tudnak repedni. Ez elég kellemetlen, ráadásul a túlzott alakváltozással nem is nagyon lehet mit kezdeni mondjuk egy monolit vasbeton síklemez esetében, mert itt az utólagos feszítés sem igazán oldható meg úgy, mint mondjuk egy alulbordás vasbeton födémnél.
A válaszfalak repedése szintén a födémek rugalmas alakváltozása miatt tud kialakulni. Akár szerelt, akár falazott falról van szó, a merevsége nagy, a teherbírása viszont kicsi, és szépen megreped. Ez is rém kellemetlen, de állékonysági problémát nem szokott okozni. Új építésű társasházaknál, ha a válaszfal nincs kiékelve a födémhez, akkor nem is igazán szokott kialakulni.
Régi építésű belvárosi lakások felújításánál és átalakításánál szokott felmerülni a kérdés, hogy ki lehet-e bontani ezt vagy azt a falat. Az acélgerendás (rugalmas) födém és a nagy belmagasságú, szintenként egymás fölé épített válaszfalak esetében mind alul, mind felül számítani kell arra, hogy repedések jelennek meg a falakon. Az általában duplázott acélgerendára épített téglafal bontása után a szerkezet alul „fellélegzik”, és a rugalmas alakváltozás miatt a födém kiegyenesedik, amit a kapcsolódó épületszerkezetek nem tudnak követni. Felül az acélgerenda támaszát bontjuk ki, így annak nagyobb lesz az alakváltozása, kismértékben lehajlik.
Ha a szomszédokat időben felkészítjük ezekre az eshetőségekre, tartalékolunk egy kis pénzt a hibajavításra és festésre, esetleg egy előzetes tartószerkezeti szakvéleménnyel is megtámogatjuk ezt, akkor abból baj nem lehet, és mindenki nyugodtan fog aludni.
A faszerkezeteknél is elég gyakori látvány, hogy egy-egy fa pillér vagy szarufa kisebb-nagyobb mértékben megreped, ami leginkább a vizes alapanyagnak köszönhető. Kisebb repedést HILTI szalaggal egészen jól lehet kezelni, nagyobb repedéseknél viszont a pántolás vagy a csere jön szóba.
Az eddigi ártatlan repedések után evezzünk veszélyesebb vizekre, ahol már a tartószerkezeten jelennek meg repedések, és az károsodik látványosan. De rögtön tegyünk is egy kis kitérőt a vasbetonszerkezetek csodálatos világába!
A vasbeton anyagú tartószerkezet – és a feszítést most kihagyjuk a játékból – akkor dolgozik üzemszerűen hajlító, húzó és/vagy nagy külpontosságú nyomó igénybevétellel terhelve, ha II. feszültségi állapotban van. Ebben az esetben a húzott beton keresztmetszet bereped, húzást értelemszerűen nem tud felvenni, nyomásra pedig rugalmasan viselkedik. A betonacél ilyenkor húzásra és nyomásra is rugalmas, mindaddig, míg el nem éri a II. feszültségi állapot határát, és megfolyik. Bár az AxisVM modellezésekor van lehetőség a beton húzószilárdságának figyelembevételére, a fentiek miatt értelemszerűen a repedéstágasság ellenőrzésekor nem érdemes ezzel számolni.
Tehát az, hogy bereped, a normális működésének a jele, a mértékét viszont korlátozni kell! Ha a repedéstágasság a szabvány adta értéken belül van, akkor a tartó használhatósági szempontból megfelel. Egy vízzáró vasbeton medencénél sem a repedésmentesség a cél, hanem a korlátozott repedéstágasság, ami a vízzárást képes biztosítani.
De a vasbeton egy meglehetősen kényes jószág, hiába adja a "keményet". Már a készítésénél és utókezelésénél el lehet követni számtalan hibát, ami miatt repedések jelennek meg rajta. Szerencsére a kialakulás helye és ideje, valamint a repedéskép elég szemléletesen elmeséli, hogy mi a kialakulásának oka, ahogy a fenti képen is látszik. De persze ez nem csak hídszerkezetekre, hanem épületekre is igaz, ebben az angol nyelvű cikkben egy egész csokorra valót találsz.
De a kitekintő után vissza a veszélyes vizekre. Amikor a tartószerkezeten jelenik meg a repedés, akkor alaposan utána kell járni a hiba okának.
Az egyenlőtlen süllyedésből származó repedések elég látványosak, a kő-, tégla- és betonszerkezetek hasonlóan mennek tönkre. A leggyakoribb ok az elégtelen alapozás, a csapadék- és rétegvizek nem megfelelő elvezetése, valamint a koszorú hiánya. Ezeknek a helyreállítása macerás, de nem lehetetlen küldetés.
A legelső lépés az, hogy egy gipszpogácsával megnézzük, aktív repedéssel van-e dolgunk. Ha igen, akkor a szerkezet megerősítését nem tudjuk elkerülni. A vizek elvezetése után az alapozás megerősítése következik, ami altalajtípustól függően jet-groutingos eljárással vagy szakaszos alábetonozással is megoldható. Ha ez is megvan, egy falvarrást követően ripsz-ropsz vakolhatunk, festhetünk.
Ha a gipszpogácsa nem reped át, akkor egyszeri behatás vagy túlterhelés következménye is lehet a károsodás, és annak helyétől és mértékétől függően lehet eldönteni, hogy érdemes-e hozzányúlni vagy sem.
Foghíjtelek zártsorú beépítésénél mindig izgalmas kérdés, hogy a meglévő szomszédoktól milyen távolságot tartunk, és a határoló szerkezeteket hogyan építjük meg. Mivel az épület széléről van szó, egy vasbeton vázas épületnél nagyon adja magát, hogy a merevítőfalat itt helyezzük el. Ebből az is következik, hogy ha monolit falat készítünk, akkor – egy hőszigetelésnyi helyet leszámítva – kétoldali zsaluzatnak már nincs hely. Az óvatosabbak zsalukő- vagy pakettfallal ugorják meg a feladatot, a bátrabbak pedig egyoldali zsaluzattal, úgy, hogy a szomszéd „fal adja a másikat”. Az alsóbb szinteken a sokszintnyi terhelés és a födémek vízszintes tárcsaként való megtámasztása miatt nem szokott probléma lenni, de a felsőbb szinteken a frissbeton oldalnyomását a terheletlen téglafal nem tudja felvenni. Jobb esetben csak egy tankönyv- és meseszerű, boríték alakú repedéskép rajzolódik ki, rosszabb esetben beköszön az új szomszéd.
A legnagyobb rém a rideg tönkremenetel, ami különösebb előjel nélkül, hirtelen következik be, és a szerkezet teljes összeomlásához vezet. A nyírási repedések tipikusan ennek előjelei, pillérnél vagy gerendánál rossz ómen, ahogy egy síklemezfödém átszúródásra is így adja meg magát. Míg a korábban felsorolt repedésekkel együtt lehet élni, ezekkel nagyon nem szabad viccelni. A statikusok általában ilyenkor szokták elveszteni a humorérzéküket, és rendelnek el dúcolást, használati korlátozást vagy kilakoltatást.
Az ártatlansági skála legsötétebb oldalát is bejárva azonban nem kell minden repedésbe apokalipszist vízionálni, mert sok ártatlan, barátságos repedés is létezik, ne vegyük hát egy kalap alá és démonizáljuk őket! A kialakulásuk okánál már csak a helyreállításuk módja mozog szélesebb palettán, így, ha találkozunk eggyel, és elbizonytalanodunk, inkább kérdezzünk meg valakit, akinek ez a kenyere!